Jó reggelt!

A Kispolgár mobilra készült. Az app ingyenes!

Ahogy tegnap már jeleztük az esti híradóban, ma hidegfront érkezik, szóval kicsit elromlik az idő. Inkább szélre, mint nagy esőkre számítunk. Zsolt és Ezékiel napja van, de az utóbbit valószínűleg legfeljebb a Bibliából ismered. Érdekes figura egyébként, elég pontosan leír egy ufóészlelést. Erről korábban írtunk is, ha ufóznál egyet suli előtt.

A Bibliában az is benne van, hogy a halál nem a végállomás. Hanem utána jön az osztályozóvizsga, és aki jó volt, az mehet a mennybe wellnessezni. Aki meg rossz, azt elviszi a pokolba a kanálfülű angyal, aki a képen is látható. Könnyebb volt a halálra gondolni, amíg az emberek többsége ezt el is hitte. De ma már csak egy kisebbség képzeli így Európában és Magyarországon is – sőt talán ők sem egészen hisznek benne. Ám ennek ellenére mindenki meghal egyszer. És van, aki annyira beteg, hogy inkább önként távozna, mert nincs reménye a gyógyulásra. Nagyon nehéz téma ez, amiről felnőtt politikusok sem tudnak mindig értelmesen beszélni. Viszont mégis kell, mert végső soron a törvények döntik el, mit lehet és mit nem. Mi megpróbáljuk ma elmagyarázni, miről megy a vita manapság. Ezért vagyunk.

Na de azért is, hogy megmutassuk a világ mosolygós arcát, például egy különleges vakondot. És mindent, ami hasonlóan cuki, vagy épp jó, ha tudsz róla.

A Kispolgár mindenkié.

Szeretnénk, ha minden gyerek olvashatna újságot, előfizetés nélkül. Az app ingyenes és reklámmentes. Kérjük, ha teheti, támogassa munkánkat! Köszönjük!

Lehet, hogy a tudomány halálos csapda az emberiségnek?

Van vajon valahol egy ajtó, amit nem szabadna kinyitni?

Ed Sheeran koncertjein is téma lett a palesztinok sorsa

Bajba került Ed Sheeran, az összes előzenekara lemondta a turnéfellépést.  

Jó reggelt!

Ideje előszedni a hűvös időkre való recepteket, mert a nyár most elbúcsúzik.