Közel félmillió gyereknek lehet könnyebb szeptemberben az iskolakezdés. Magyar Péter miniszterelnök bejelentette, hogy 100 ezer forintos iskolakezdési támogatást adnak a leginkább rászoruló családoknak. Ezt egyébként már tavaly, a választási kampány során megígérte. Idén azok a gyerekek kapják meg a támogatást, ahol a rászorultságot már korábban megállapították. Ők kaphatnak támogatást:
- Rendszeres gyermekvédelmi kedvezményben részesülők
- Tartósan beteg, súlyos fogyatékossággal élő vagy SNI-s gyermekek
- Egyszülős családban nevelkedők, illetve nevelőszülőknél élők
- A Dobbantó programban és a Műhely iskolai képzésben résztvevő diákok
Az összeget két részletben adják majd oda. Az első 50 ezer forintot augusztus 24-ig utalja az Államkincstár, míg a második 50 ezer forintot novemberben, kifejezetten iskoláztatásra fordítható utalvány formájában kapják meg a családok. A támogatás teljesen adómentes lesz.


