17 éve mutatták be az első iPhone-t

2007-ben ezen a napon, január 9-én mutatták be az első iPhone-t. Azelőtt a legokosabb tömegmobil maximum képeket tudott csinálni (borzalmas minőségben), és minimális kijelzője volt. Ez főleg arra volt elég, hogy szöveget írjunk benne, vagy egy-két primitív játékot játsszunk. Csengőhangot is vehettünk hozzá párszáz forintért (ami akkor azért jóval többet ért, mint most, de nem volt megfizethetetlen). De ez a csengőhang nem igazán hasonlított arra, amit hallani szerettünk volna, mint filmzenék vagy slágerek. Inkább olyan volt, mintha egy macska próbálná elnyávogni egy szintetizátor kíséretében. 2007 előtt a legokosabb telefon a Blackberry volt. Ezt főként az üzletemberek imádták, mert így bárhonnan el tudták érni az emailjeket.

Az iPhone megjelenéséről azért írunk külön, mert forradalmasította az okostelefonok piacát. „Egy iPod, egy telefon és egy internettel kommunikáló eszköz egyben” – így vezette fel az Apple cég társalapítója, az iPhone egyik feltalálója, Steve Jobs a bemutatón. És ez a kis készülék nemcsak az okostelefonokat forradalmasította, de megalapozta azt, ahogyan ma információt fogyasztunk. Ezzel lehetett először telón netezni a Safari webböngészővel, videózni, fotózni, és volt rajta külön zenelejátszó és videonéző alkalmazás, térkép és sms-ben chatelési lehetőség.

Nem sokkal a megjelenése után a nyomába eredt a többi gyártó. Elsőként a HTC jelentetett meg érintőképernyős okostelefont Android operációs rendszerrel (az Apple iOS operációs rendszert használ), de ez külsejében még mindig inkább Blackberryre hasonlított. A neve HTC Dream/T-Mobile G1 volt.

Mára a fejlesztési verseny az Android és iOS között nagyjából kiegyenlített. Az Apple termékek főleg státuszszimbólumok lettek. A világon egyébként Magyarországon az egyik legdrágább újonnan egy iPhone. Az Egyesült Államokban körülbelül 100 ezer forinttal olcsóbban kapható egy-egy modell, mint nálunk.

És akkor nézzünk egy rövid idővonalat arról, hogyan alakult ki az első, érintőképernyős tömegokostelefon:

  • 1973-ban a Motorola mérnöke megalkotta az első mobiltelefon prototípusát New Yorkban.
  • 1983-ban jóváhagyták az első, forgalomba hozható mobiltelefont, ami a Motorola DynaTAC 8000X nevet kapta. Súlya majdnem egy kiló volt, az akksija pedig maximum 30 percet bírt. És nagyon drága volt.
Forrás: Youtube
Forrás: Youtube
  • 1991-ben megszületett a 2G – az az adattovábbítási technológia, amivel SMS és MMS (képi) üzeneteket is lehet küldeni, nemcsak telefonálni. Netezésre még nem volt alkalmas. Ugyanebben az évben kezdték el használni a lítiumos akksikat, amiktől sokkal könnyebbek lettek a mobiltelefonok, mivel a lítium a legkönnyebb fém. És sokkal tovább bírták töltés nélkül.
  • 1992-ben a Sema Group (egy IT cég) egyik tesztelője elküldte az első SMS-t, amiben az állt, hogy Boldog karácsonyt! egy Orbitel 901-es típusú telefonról. Ugyanebben az évben született meg az első okostelefon-prototípus, amit az IBM fejlesztett.
  • Egészen 1994-ig kellett várni, hogy az első okostelefon forgalomba kerüljön. Szintén az IBM-től. Ezen a telefonon már lehetett szöveges üzeneteket küldeni és fogadni, és volt benne egy-két applikáció, mint számológép, telefonkönyv, naptár és jegyzet. Szintén baromi drága volt és az első félévben összesen 50 ezer darab fogyott belőle.
  • 1997-re az okostelefon már világszerte ismert fogalom lett, az Ericsson hívta így az első ilyen készülékét, a GS88-at. Ekkor indult útjára sokunk kedvence (nem a tiétek, hanem a cikkíróké), az első telefonos játék, a Snake (kígyó), amit Nokia telefonokon lehetett először játszani.
Forrás: Imdb.
Forrás: Imdb.
  • 2000-ben megjelentek a beépített (bár elég rossz minőségű) kamerák a mobilokra, amelyek már videót is tudtak felvenni.
  • 2001-ben bevezették a 3G-t, amivel már az internetre is csatlakozni lehetett a mobillal.
  • És 2007-ben elindult a ma ismert, netezős, fotózós, videózós, rengeteg applikáció letöltésére is alkalmas okostelefon fejlődése az első iPhone-nal.
Az első iPhone bemutatója. Forrás: Wikipédia
Az első iPhone bemutatója. Forrás: Wikipédia

(Time, Textline)

 

 

 

 

 

 

A Kispolgár mindenkié.

Szeretnénk, ha minden gyerek olvashatna újságot, előfizetés nélkül. Az app ingyenes és reklámmentes. Kérjük, ha teheti, támogassa munkánkat! Köszönjük!

Jó reggelt!

Egy fiaskótól még nem történik tragédia!

Életeket mentettek a vombatok az ausztrál erdőtűzben

Legalábbis eltűrték, ha az odúikba menekültek a kisebb állatok.

Bezzeg az én időmben!

Régen minden jobb volt? Egy fenét.