Biciklizni jó: nem kell hozzá jogosítvány, fenntartható, gazdaságos és hatékony közlekedési eszköz. Lényegében semmilyen káros anyagot nem bocsát ki, nem kell parkolási díjat fizetni utána, és persze egészségügyi előnyei is vannak. Edzésnek sem utolsó, a szívünknek és a mentális állapotunknak is jót tesz. Persze, ha gyerek vagy, akkor egy felnőtt jelenlétében biciklizz az úttesten.
A bicikli az 1800-as évektől rengeteget fejlődött, mire elnyerte a mai formáját. Már korábban is voltak feljegyzések mindenféle kerekes-vázas járművekről, de ezeknek a hitelességét máig nem sikerült bizonyítani. Mindenesetre a bicikli hivatalos elődjét 1817-ben alkotta meg egy feltaláló. A német Karl Drais kétkerekű járművet hozott létre, amin nem volt pedál, a használója lábbal lökte magát előre. Ezt Laufmaschine-nek, vagyis futógépnek hívták, de a feltaláló neve után úgy is, hogy draisine.
A következő évtizedekben számos feltaláló próbálta továbbgondolni Drais ötletét. Készültek három-, és négykerekű biciklik is, amelyekkel kézi hajtókarokat használva lehetett gördülni, noha jó nehezek voltak.
Csontrázó jármű
1853-ban Philipp Moritz Fischer feltalálta az első pedálhajtású kerékpárt, a Tretkurbelfahrradot, a találmányát azonban nem hozta nyilvánosságra. Az első kereskedelmileg is sikeres bicikli a franciák által megalkotott velocipéd lett. Ennek az első kereke brutálisan nagy volt (a pedálokat is erre szerelték fel), a hátsó meg kisebb. Bár a pedálozás megkönnyítette a kerékpárosoknak, hogy gyorsabban hajtsanak, egyáltalán nem volt egyszerű és veszélytelen közlekedni vele. Angliában a velocipéd a boneshaker, vagyis csontrázó nevet kapta, merev váza és vaspántos kerekei miatt, amelyek „csontrázó élményt” eredményeztek a kerékpárosok számára.
De voltak más, egészen érdekes ötletek is, például az 1800-as évek végén a fekvőkerékpár. Ezen hátra lehetett dőlni hajtás közben. A modern kerékpár elődjét, a biztonsági biciklit 1885-ben találták fel. Ezen már hasonló méretű kerekek voltak, lánc hajtotta a biciklit, és mivel alacsonyabb is volt, mint a velocipéd, biztonságosabban és kényelmesebben lehetett hajtani.
Miután a lánchajtás elterjedt, majd a sebességváltók is beépültek a biciklikbe, tömegessé vált a gyártásuk. A járművek a közlekedés olcsó és megbízható formájaként szolgáltak. Sőt: a Tour de France nevű biciklisverseny már 1903 óta fut. Meglepő módon az első és a második világháborúban is használtak bicikliket. Persze nem harci eszközként, hanem felderítő és személyszállítási célokra. Az utolsó ismert kerékpáros katonai egységet Svájc tartotta fent, egészen 2003-ig. Ma már persze mindez csak történelem: 2025-re már elektromos biciklik, okoskerékpárok is léteznek, amiket GPS-szel vagy teljesítménymérővel is föl lehet szerelni.
Suhanjunk!
A legbiciklibarátabb ország Hollandia. Ott a bicó nem csupán közlekedési eszköz, hanem egyfajta életérzés is. A kerékpározás a második leggyakoribb közlekedési mód Hollandiában (az első az autó, a harmadik a tömegközlekedés). Az Utrecht nevű holland városban található a világ legnagyobb bicikliparkolója, ahol 12500 bringát lehet lerakni. Persze Hollandiában sok környezeti adottság és döntés segítette elő a mostani helyzetet. Az ország szinte teljesen lapos, szóval nem kell bajlódni a dombokkal, a hegyekkel. Ráadásul nincs is durva kánikula, így nem kell egy hosszabb bicózás után azonnal a zuhany alá futni.
A városok és települések gyakran közel vannak egymáshoz, könnyen elérhetők kerékpárral. A hollandok nagyon figyelnek a fenntarthatóságra, és a kormány is tudatosan támogatja, illetve ösztönzi ezt a közlekedési formát. Az országban 35 ezer kilométer kerékpárút van, és a városokat is úgy tervezték, hogy azok külön figyelmet fordítsanak a bringásokra (vannak városok, ahol a biciklisek elsőbbséget élveznek az autósokkal szemben).
Dániában, főleg Koppenhágában is rengetegen járnak kerékpárral munkába vagy iskolába. De Magyarországon is sokan bringáznak, vidéken és a fővárosban egyaránt. Ahhoz azonban, hogy mi is biciklis nemzetté váljunk, sok feltételnek kellene még teljesülnie. Bár vannak kiépített biciklis úthálózatok, sok helyen borzasztó állapotban vannak az utak, vagy eleve oda szorítják be a kerékpársávokat, ahol éppen maradt hely.
Ahhoz, hogy ez megváltozzon, nem elég néhány újabb biciklisáv: folyamatos, összefüggő kerékpárutakra lenne szükség, nem csak szakaszokra. Fontos lenne, hogy a politikusok és a kormány is ösztönözze, hogy az emberek biciklivel járjanak, és ennek megfelelően fejlesszék az utakat és a városokat. És persze a közlekedési kultúrán is lenne mit javítani, hiszen egy egészséges, kerékpár-és gyalogosbarát városban az autósok, a biciklisek és a járókelők is úgy érezhetik, hogy biztonságosan közlekedhetnek a számukra kijelölt úton.
