Az európai parlamenti választás mellett önkormányzati vezetőket is választ az ország június 9-én. Budapest vezetéséért három jelölt küzd eséllyel: Karácsony Gergely jelenlegi főpolgármester a baloldali pártok támogatásával, Vitézy Dávid az LMP színeiben, és Szentkirályi Alexandra, aki a Fidesz jelöltje.
A Partizán Youtube-csatorna szervezte meg a versenyzők vitáját. Karácsony és Vitézy éles összecsapást produkált, viszont Szentkirályi nem ment el. Ezt mind Karácsony, mind Vitézy szóvá tette, és arról beszéltek, hogy a kormány szándékosan árt a fővárosnak, vitázni pedig nem mer.
Karácsony Gergely röviden úgy fogalmazta meg a feladatát, hogy javítani kell a budapestiek életén. Ebből következik a környezetvédelem és minden más fejlesztés is. Ellenfelét viszont azzal vádolta, hogy a Fidesz szövetségese, mert korábban a kormánynak dolgozott. Azt is felvetette, hogy Vitézy kampányát kormányközeli üzletemberek fizetik. Vitézy ugyanakkor a Karácsony mögött álló DK-MSZP-Párbeszéd pártszövetséget bírálta. Azt is mondta, hogy Karácsony sokszor feleslegesen fordul szembe a kormánnyal, ami nem használ a városnak.
Utak, lakások, macskák
Vitatkoztak azon, hogy rossz az utak állapota, és hogy új villamosvonalak kellenének. A jelenlegi főpolgármester erre azt mondta, hogy Budapesttől rengeteg pénzt vett el a kormány, ezért nem jut mindenre, amit szeretnének.
Fontos téma volt a lakáskérdés. Különböző programokkal, de mindkét jelölt olcsó bérlakásokat szeretne építeni, hogy a fiataloknak és a szegényebbeknek is legyen hol lakniuk. Ez nemcsak nekik lenne jó, de a város elnéptelenedését is megállítaná. Egyetértés volt abban, hogy veszélyes folyamat, ha egyre többen költöznek a Budapest körüli kertvárosokba. Ők ugyanis autóval fognak bejárni, és ezt nem bírja el a főváros. Karácsony emellett a hajléktalanok számára is igyekezne megoldást biztosítani. Vagyis lakást biztosítani számukra, hogy dolgozhassanak és emberként éljenek.
A jelöltek az állatvédelem kérdésén is összekaptak. Vitézy Dávid felrótta Karácsony Gergelynek, hogy bár szavakban kiállt az állatokért, de például a legnagyobb állatmenhelynek semmivel sem nőtt a
macskabefogadó képessége.
Csak 29 macska fér el a menhelyen, pedig sokkal több a gazdátlan állat.
A vitában szembetűnő volt, hogy a szakmai kérdésekben gyakran egyetértettek a jelöltek, legalábbis az irányokban. Inkább egymás politikai hátterét és múltját bírálták.
A közvélemény-kutatások szerint Karácsony Gergely magasan vezet, és minden bizonnyal megnyeri a választást. Ezen csak az változtathat, ha Szentkirályi Alexandra feladja és visszalép. Ez növelné Vitézy esélyeit, viszont súlyos arcvesztés lenne a Fidesznek, hogy jelöltet sem állít Budapesten.