A miniszterelnök irodájánál, a budapesti Várban lévő Karmelita kolostornál ért véget a kedd esti tüntetés. Hadházy Ákos független képviselő szerda délutánra újabb demonstrációt hirdetett, szintén a Várba. A tüntetők a Pride betiltását és az arcfelismerő rendszerek alkalmazását lehetővé tévő alkotmánymódosítás ellen tiltakoznak.
Nem mindenki örült Katy Perry űrutazásának. Az énekesnő vasárnap este repült egy rakétával, összesen 11 percig. Az űrhajót Jeff Bezos milliárdos, Amazon-tulajdonos cége, a Blue Origin építette. Több amerikai híresség kifogásolta, hogy ennek az egésznek semmi értelme nem volt a reklámon kívül. Nem végeztek tudományos kutatásokat, és a rakéta épp csak kijutott az űrbe, mielőtt visszatért. Viszont elégettek sokmillió dollárt, miközben Amerikában nem épp rózsás a gazdasági helyzet. A repülésen részt vett Bezos leendő felesége is. (Telex)

Az Egyesült Államok levette Rogán Antal magyar minisztert a szankciós listájáról. Ezen a névsoron olyanok szerepelnek, akikről az amerikai kormány úgy tudja, hogy súlyos korrupciós bűncselekményeket követnek el, magyarán sokat lopnak. Rogán Antalt még Donald Trump beiktatása előtt, januárban tette a listára Joe Biden kormánya. A magyar külügyminiszter személyesen is kérte az amerikaiaktól, hogy vegyék le a szégyenfalról Rogánt, aki a Fidesz egyik legfontosabb embere. Ő egyébként elsősorban a propaganda szervezéséért felelős. Az amerikaiak most azt írták, hogy az USA „külpolitikai érdekei” miatt húzták le a listáról. (HVG)
Tilos lesz szivárványos zászlót kitűzni középületekre, például polgármesteri hivatalokra Magyarországon. Erről az Országgyűlés igazságügyi bizottsága szavazott, a kormánypárti képviselők elfogadták a Mi Hazánk javaslatát. Ezután még a parlamentnek is meg kell szavaznia. A lépés a melegek elleni hadjáratba illeszkedik, ahogy a Pride betiltása is. Korábban Karácsony Gergely budapesti főpolgármester is kitűzte a Pride-zászlót a városházára. (444)

Undorító wellnesshotelt zárattak be a hatóságok. A Nemzeti Adó- és Vámhivatal közleménye szerint a szállodában fertőzött volt a medencék vize, a törölközők koszosak voltak, nem dolgozott náluk szakképzett személyzet, a szobákban pedig büdös volt. A szálloda egyszer már nevet is változtatott, mert olyan rosszak voltak a vendégek visszajelzései az interneten. (NAV)
Jövőre érkezik a megrendelt négy újabb Gripen vadászgép. Ezek a már meglévő 14 darab ugyanilyen svéd repülőgépet erősítik majd a magyar légierőben. A gépeket gyártó Saab egy mérnöki központot is létrehoz Budapesten. A Gripenekről korábban itt írtunk. (MTI)
Hangyacsempészeket fogtak el Kenyában. Két 19 éves belga fiatalt tartóztattak le az afrikai országban, akik összesen 5000 hangyát próbáltak kicsempészni. A hangyatartás nem túl elterjedt hobbi, de a különleges fajokkal jó pénzt lehet keresni. A belga rovarkalózok az ottani maggyűjtő hangyákat szedték össze kémcsövekbe. Természetkárosítással vádolják őket. Ugyanakkor egy vietnami hangyász is lebukott, de ő csak 400 darabot gyűjtött. (CNN)

Először sikerült lefilmezni egy gigászkalmárt. Ez a világ legnehezebb puhatestű állata, több mint 500 kilós is lehet, és 7 méter hosszúra nő. De a most talált kalmár még nincs ekkora, csupán 30 centiméter, ugyanis ez egy kisbabakorú példány. Az Atlanti-óceán déli részén készült a felvétel egy mélytengeri robot segítségével, amit hajóról vezéreltek. A gigászkalmárnak eddig csak maradványait találták meg, például bálnák gyomrában. Ezúttal 600 méter mélyen úszkált, ilyen mélyre a katonai tengeralattjárók sem nagyon merülnek. (Schmidt Ocean Institute)
