A Szovjetunió a szocializmus nagy kísérlete volt, egyben a történelem egyik legnagyobb hatalmú zsarnoksága. Az elnyomás Sztálin kormányzása alatt érte el a csúcsát. Az szinte természetes, hogy a kommunista pártot bírálni, a pártvezetést kritizálni tilos volt. Ezért börtönbe, kényszermunkatáborba lehetett kerülni, de akár halálbüntetés is járhatott érte.
Üldözték ezenkívül a vallásos embereket, a nemzeti kisebbségek szervezeteit, sőt tudósokat is, ha a tudományuk nem tetszett a pártnak. Az ország súlyos károkat szenvedett amiatt, hogy a modern biológiát elvetette, és helyette egy hűséges pártember tévhiteit tette hivatalossá.
Az viszont meglepő lehet, hogy Sztálin idején a bélyeggyűjtés is veszélyes hobbi volt. Nagyon is veszélyes: bélyeggyűjtők százait tartóztatták le, küldték a Gulág táborokba, sokakat kivégeztek. De miért?
Mit pusmog? Mit levelezget?
Nos, a diktatúrák eleve nem szeretik a civil, állampolgári szerveződéseket, klubokat, egyesületeket. Ezekben az emberek önként jönnek össze, mindenféléről beszélgetnek, megszeretik egymást – ez veszélyes! Az elnyomó rendszerek számára az a legjobb, ha ők irányítanak minden közösséget. Ez volt a fő gondjuk az egyházakkal is, de az irodalmi társaságok, jótékonysági egyesületek is megkapták a magukét.
A másik bűnük a bélyeggyűjtőknek, hogy külföldi kapcsolataik vannak. Egy gyűjteménynek értékes darabja egy ritka külföldi bélyeg, ezért amióta a hobbi létezik, csereberélnek külföldi sporttársakkal. Ez pedig nagyon nem tetszett a sztálini rendszernek. Mit levelezget egy szovjet állampolgár Angliába, Japánba és Amerikába? Persze nem tettek ők semmi rosszat: küldtek húsz szovjet bélyeget húsz japánért. De a diktatúra paranoid, vagyis üldözési mániás. Lehet, hogy ezek kémek? Lehet, hogy titkos üzeneteket váltanak az ártatlannak tűnő bélyegcsomagokban?
Végül az sem tetszett a hatalomnak, hogy a bélyeggyűjtők egymás között is üzleteltek. Ahogy a különböző gyűjtemények darabjaiért ma is jó pénzt lehet kérni, egy különleges bélyeg ott is megért pár rubelt. Viszont a szocializmusban elvileg senki se lehet vállalkozó, nem gazdagodhat meg abból, hogy ügyesen kereskedik.
Sztálin halála (1953) után Hruscsov visszavett a terrorból, és felszámolta a munkatáborok rendszerét. A bélyeggyűjtők kicsit fellélegezhettek, de a gyanakvás nem tűnt el. A külföldiekkel folytatott levelezés továbbra is felvetette a kémkedés vádját, és bár súlyos büntetés ezért önmagában már nem járt, a hobbi nem volt veszélytelen. És ez egészen a Szovjetunió kimúlásáig így maradt.
