Az ukrán elnökkel találkozott Sulyok Tamás, itt vannak a kullancsok – híradó

Sulyok Tamás Vilniusban, a Három Tenger Kezdeményezés csúcstalálkozón beszélt Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel. Sulyok ukrán társának elmondta, Magyarország elítéli az orosz agressziót, és továbbra is mindent megtesz az Ukrajnából menekültek humanitárius támogatásáért. Ugyanakkor felhívta Zelenszkij figyelmét a kárpátaljai magyarok kisebbségi jogainak visszaállítására. (MTI/Kispolgár)

Első sor balról a második és harmadik: Zelenszkij és Sulyok. Forrás: Sulyok Tamás Facebook-oldala
Első sor balról a második és harmadik: Zelenszkij és Sulyok. Forrás: Sulyok Tamás Facebook-oldala

Külön pozíció lett a honvédségnél a katonai identitásért felelős miniszteri biztos. Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter dr. Töll László ezredest nevezte ki erre az érdekes posztra. És hogy mi lesz a feladata? A közlemény szerint „ezeréves hadtörténelmünkből fakadó katonai hagyományok élővé tétele a hadsereg mindennapi életében”. Bármit is jelentsen ez. (Telex)

Ő a Hyalomma kullancs. Forrás: Wikipédia
Ő a Hyalomma kullancs. Forrás: Wikipédia

Vigyázat! A korai nagy meleg miatt a szokásosnál hamarabb lehet számítani kullancsokra. Ráadásul egy új fajta, a Hyalomma kullancs is megjelent Magyarországon. Ezek nagyobbak és gyorsabbak a nálunk megszokott kullancsoknál, pajzsuk egyszínű, sötét, és lábuk csíkos. Eddig nem voltak errefelé, mert nem volt jó nekik a klíma. De a klímaváltozás ezt is „megoldotta”. Szóval ha kirándulni mentek, már most alaposan nézzétek át magatokat utána. (24.hu)

Kész kánikula lehet vasárnap, akár 31 fokot is mérhetünk majd. De minimum 25 fok lesz, így nem árt kimenni a szabadba. Ne felejtsetek naptejet kenni magatokra, hogy mindenféle komoly bőrbetegséget megelőzzetek! Hétfőről keddre viszont egy 10 fokos lehűlés jön esővel, szóval a fejfájósok készülhetnek sajnos a hidegfrontra. Bár ez titeket ilyen fiatalon remélhetőleg nem érint még. (Kiderül)

Castingolja a független polgármester- és képviselőjelölteket Magyar Péter és a Tisza Párt. Az újdonsült politikus, Varga Judit exférje Facebook-oldalán azt írta, nem lesz idejük, hogy saját jelölteket indítsanak az önkormányzati választáson, ezért várják azok jelentkezését, akik „azonosulni tudnak a Talpra Magyarok Közössége és a Tisza Párt céljaival és víziójával”.

Visszatértek a TikTokra Taylor Swift dalai, miután sikerült megegyeznie a kínai közösségi oldallal a jogdíjakkal kapcsolatban. Az énekes kiadója, a Universal Music több más előadójának dalait is letiltatta az oldalról még januárban. Rihanna és Ariana Grande számait például még mindig nem lehet használni a videókhoz. Valószínűleg ez azért van, mert Swiftnek hiába van kiadója, a dalainak a jogai az ő tulajdonában vannak. Így az is lehet, hogy nem is a Universal, hanem Swift külön úton egyezett meg a TikTokkal. (BBC)

A Kispolgár mindenkié.

Szeretnénk, ha minden gyerek olvashatna újságot, előfizetés nélkül. Az app ingyenes és reklámmentes. Kérjük, ha teheti, támogassa munkánkat! Köszönjük!

Miért fontos, hogy határt szabjunk az empátiánknak?

Hiába fontos érzés, magunkra is vigyáznunk kell.

A madarak bebizonyították: kevésbé intelligensek, akik zaklatnak másokat

Ha téged is bántottak már a suliban, akkor most figyelj!