Egy rakás katonai rajzocskát találtak egy angol kastély egyik ajtaján

A Kispolgár mobilra készült. Az app ingyenes!

Egy angol kastély tornyában talált ajtón több mint 50 karcolatot fedeztek fel nemrég, amelyről a kutatók úgy vélik, 1789 és 1855 között készülhettek. A metszetek többek között Bonaparte Napóleon francia császár felakasztását ábrázolhatják – közölte a történelmi emlékműveket kezelő English Heritage.

Az ajtót a délkelet-angliai Dover kastélyában találták meg. A közlemény szerint a metszeteket katonák készíthették. Az 1790-es években a kastélyt ugyanis Napóleon inváziójának fenyegetése miatt felújították és modern katonai helyőrséggé alakították át. Ekkor több ezer katonát költöztettek a várfalak közé. A tornyot, ahol az ajtót találták, egyszerre hat-tizenkét ember őrizte akkoriban.

Jim Holden/English Heritage

Az English Heritage azt feltételezi, hogy a katonáknak, akiknek órákat kellett eltölteniük a várvédelemmel, az ajtón élték ki a művészi tehetségüket – és ezzel igyekeztek elütni az időt.

Az ajtón legalább kilenc olyan ábrázolás található, amelyen felakasztott emberek vannak. Az egyik ilyen egy katonai egyenruhát és egy bicorne (két oldalról felhajtható) kalapot viselő férfi felakasztását mutatja – a szervezet szerint ez talán Napóleon lehet.

Jim Holden/English Heritage

Az egyik faragvány egy egyárbocos vitorláshajót, egy másik pedig egy boroskelyhet ábrázol egy díszes kereszttel, ami az English Heritage szerint a keresztény szentáldozás ábrázolása lehet. A rajzok mellett az ajtón mindenféle írás is található, köztük a Downam és a Hopper/Hooper vezetéknevek, illetve számos monogram.

Az English Heritage szerint három jelentős dátum is fel van írva az ajtóra: 1789, a francia forradalom éve; 1798, a doveri kastély átépítésének időszaka; és 1855, amikor a torony átalakítását tervezték. Az ajtót azután fedezték fel, hogy valaki felmászott egy létrán a torony felső emeletére. Júliusban kiállítják a várban, hogy a látogatók is megtekinthessék. (CNN)

Kiemelt kép: Chensiyuan / Wikipedia

A Kispolgár mindenkié.

Szeretnénk, ha minden gyerek olvashatna újságot, előfizetés nélkül. Az app ingyenes és reklámmentes. Kérjük, ha teheti, támogassa munkánkat! Köszönjük!

Jó reggelt!

Peches ember örüljön, hogy él.

Tasli, lángos, háztartási keksz, dagi medvék – híradó

Egyre több pénz megy el kormánypropagandára, nincs ítélet a Kölcsey kirúgott tanárainak perében.