Olvasónk azt kérte, írjunk a tűzoltókról, hiszen igazi hősök, akik nagyon fontos munkát végeznek. Egyetértünk, és rögtön bele is vágunk azzal, hogy ezt már az ókori Rómában is tudták. A tűzoltóság kialakulása ugyanis egészen addig nyúlik vissza.
Mire az időszámításunk előtti I. században a Római Birodalom első császára, Augustus csapatba szervezte volna a lánglovagokat, egy nagyon fontos eszközt már feltaláltak a munkához. Ez a nehezen kiejthető nevű görög matematikushoz, Ktészibioszhoz kapcsolódik, aki feltalálta az első tűzoltószivattyút. Ezt a hellén Hérón később tökéletesítette. A szivattyú az a szerkezet, ami alkalmas nagyobb adag víz gyors felszívására, és az őse a mai tűzoltófecskendőnek, amit a tűzoltókocsikon láthattok.
Szükség is volt rá, mert azelőtt a tűzoltás úgy zajlott, hogy maguk a lakók (egy-egy városi őr vezetésével) hosszú sort alkottak egy vízforrás és a tűz között, és vödrökben adtak át egymásnak a vizet, így próbálva eloltani a tüzet. Ez, mint sejthetitek, nem volt egy hatékony módszer.
Az első tűzoltóság rendőrség is volt egyben. A nevük az volt: cohortes vigilium. A csapat egykori rabszolgákból állt, akik a szolgálatért cserébe felszabadulást, sőt pár év után állampolgárságot is kaphattak. Járták Róma utcáit, hogy őrizzék a rendet, és az is a dolguk volt, hogy figyelmeztessék a lakosságot egy esetleges tűzre, és megakadályozzák annak továbbterjedését. Abban az időben ez jóval gyakoribb volt, mint ma, mivel a házak építőanyaga gyúlékonyabb volt.
A tűzoltók ostromgépekkel is dolgoztak. Ha nem volt más választás, lerombolták az égő házat, ezzel megállítva a tűz továbbterjedését.
Már Pannóniaként is volt tűzoltóságunk

Magyarország területén is találtak Római Birodalom korabeli, tűzoltósággal kapcsolatos leleteket. Ekkor Magyarország területét még Pannóniának hívták. Aquincumban és Szombathelyen (vagyis római kori nevén: Savariában) is kerültek elő kőfeliratok. Előbbiben egy teljes tűzoltósági épületet tártak fel, közte egy víziorgona maradványát is, ami az aquincumi tűzoltókollégium hangszere volt.
A honfoglalás után, a középkorban jött létre az első, félig már szervezett magyar tűzoltóság (a központi irányítású tűzoltóságra egészen az 1800-as évekig kellett várni). A letelepedéssel kialakultak az épületek, városok. Így valamennyi összehangolásra azért már akkor is szükség volt.
A tűzoltás feladata eleinte közös volt. A lakosság is kellett hozzá, és a céhek is. Vagyis az iparosok és kereskedők, akik érdekvédelmi szervezetbe tömörültek. Később, az 1500-as évektől már a bakterek (akik ekkor éjjeli őröket jelentettek, később a vasúti pályaőröket hívták így) feladata volt az emberek riasztása és segítése tűz esetén.
Évszázadokig diákokból állt a tűzoltóság
Az első, komolyabban szervezett tűzoltóság Magyarországon diákokból állt. Ez volt a diáktűzoltóság. Az 1600-1700-as években voltak a legaktívabbak. Akkoriban a diákok mind kollégiumokban éltek, szigorú szabályokat kellett betartaniuk. Az iskolai év alatt végig együtt voltak, így tömegesen voltak mozgósíthatók. Eleinte csak a kollégium épületét védték, később már az egész várost. És így ők lettek az önkéntes tűzoltóság elődjei.

Az önkéntes tűzoltóságok a 19. században alakultak. Ezek saját városukat, falujukat védték. De ilyenek voltak a gyári tűzoltóságok is, amik az ipartelepeiket védték. A főváros első, szervezett tűzoltóságát Gróf Széchenyi Ödön (Széchenyi István fia) állította fel 1870-ben. Az első osztag 12 emberből állt, és nekik ez volt már a fő munkájuk, amiért fizetést is kaptak.

Az országos szintű tűzoltási szerveződés a második világháború után történt. A háború tanulsága volt, hogy muszáj összehangolni a munkát. 1947-ben megalapították az Országos Tűzoltó-parancsnokságot, amit a Belügyminisztérium irányítása alá soroltak.
A tűzoltóknak van védőszentjük is. Ő Szent Flórián, aki valóban létezett, a római császár katonatisztje volt a III. században. A keresztényüldözések idején a keresztények mellé állt, ezért megölték: malomkővel a nyakában az Enns folyóba lökték. Úgy lett szent, hogy azt tartották, többször is hozzá imádkozva akadályoztak meg tűzvészeket. Flóriánhoz a bátorságot és önfeláldozást kapcsolják, ami a tűzoltó hivatást is jellemzi. (Wikipédia/ Digitális Archívum/ Katasztrófavédelem/ Kispolgár)
Kiemelt kép: Az első budapesti tűzoltóautó 1902-ből. Német Magirus gyártmány. Fotó: Fővárosi Katasztrófavédelem