Ezt gondoljátok a mobiltiltásról

A Kispolgár mobilra készült. Az app ingyenes!

Kell-e korlátozni szerinted az iskolai mobilozást? – kérdeztük még a hétvégén. A felnőttek már egymásnak estek annak alapján, hogy szeretik vagy utálják-e a kormányt, amely bevezette az intézkedést. Azt hihetnénk, hogy a gyerekek egytől egyig ki vannak akadva, amiért meg kell válniuk a telefonjuktól tanítási időben. De nem ez a helyzet.

A legtöbben azért azt válaszolták, hogy ennek semmi értelme, és ettől nem fognak jobban tanulni. De alig néhányan írták, hogy kétségbe vannak esve az új szabálytól. A válaszolók egyötödénél eddig is tiltva volt a mobilozás órán (mert az iskola így döntött), úgyhogy nekik nem változik semmi.

Nagyon érdekes, hogy milyen sokan vannak, akik egyetértenek a tiltással, csak azzal van bajuk, ahogy ezt bevezették és megszervezték. Szervezésről ugyanis nem is volt szó, a kormány semmit nem segített az iskoláknak például megfelelő tárolók beszerzésében. Szintén sokan, a válaszadók negyede szerint oké, ha nincs telefon, de akkor szükség lenne helyette egy iskolai gépre. Ez bizony okos válasz! Hiszen míg a chatelés vagy a TikTok nyilván nem segít a figyelésben, egy csomó jól használható app létezik, amivel órán is lehet dolgozni.

Az iskola legnagyobb baja nem az, hogy mobiloznak a gyerekek. Hanem hogy unalmas – ezért mobiloznak, kvarcjátékoznak, amőbáznak, olvasnak vagy bambulnak kifelé az ablakon már évszázadok óta. És a digitális eszközök segíthetnének abban, hogy érdekesebb legyen a tanítás.

Roppant izgalmas üzeneteket kaptunk a felmérés mellé! Sokan írtátok, hogy az órai tiltás oké, de szünetekben kapjátok vissza, ne egész napra vegyék el. Itt megjegyezzük, hogy az intézkedés mellett azzal is szoktak érvelni, hogy telefon nélkül többet fogtok beszélgetni, játszani egymással.

Volt, aki őszintén megírta, hogy „Szerintem ez jogos, mert a gyerekek függők (én is egy kicsit).” Bizony, a telefonfüggőség valós probléma, ez nem olyan, mint Soros vagy az atomháború, amit a kormány csak ijesztgetésre használ. Mi is írtunk korábban arról, hogyan küzdhetsz a függés ellen.

„Én csak annyit gondolok, hogy a mobillal semmi baj nincs, azzal van a baj amire a zseniális korosztályom használja. Szóval a technológia fejlődik, a suliban meg ahelyett hogy megtanítanák normálisan használni (mert a sulinak ez is lenne a lényege nem a 14. Lajos) inkább elveszik mert rohadtul lusták bármit kezdeni” – írta egy olvasó. Igen, tiltani mindig egyszerűbb, mint megújítani az oktatást és érdekesebbé tenni a sulit.

„Ha a tanár megbotlik a telefonokkal amik eltörnek vagy kiesnek a kezéből stb…. akkor mi van???!!! (Énnekem csak nyomógombos telefonom van és a cikkeket is az amyukám telefonjáról olvasom.)”

A kérdés fontos és nagyon jó! Pontosan ezt vetette fel a pedagógusok szakszervezete is. Ki felel a sokmillió forintot érő telefonkupacért? Ki fizeti meg, ha kár esik bennük? Erre egyelőre nincs válasz.

Mobiltároló koffer. Fotó: Amazon

Van, aki az elérhetőségért aggódik: mi lesz, ha baj van a gyerekkel vagy a szülőkkel, és nem tudják elérni egymást? Ez is a rendes szervezés kérdése: a szülőknek már rég tudniuk kellene, milyen számot hívjanak, ha azonnal szólni kell a gyereküknek.

További jogos felvetés, hogy az elmúlt években egy csomó minden a telefonra költözött. Nincs már ellenőrző, hanem KRÉTA van helyette, a telefonon van az órarend, sőt a házi feladatot is ott kapják meg a diákok.

Volt, aki egy komplett cikket írt nekünk. Megemeljük a kalapunkat, jól írt és lényeges dolgokat! Sok felnőtt újságíró megirigyelheti!

„Nálunk nagy az általános felháborodás otthon emiatt. Anyukám matektanár, és gyakran bevonja a készülékeket a tanulásba. Az ő iskolájukban még a tető is ázik, és egyelőre az igazgatójának sincs fogalma arról, hogy hogyan lesz betartatva ez a törvény. Plusz, eleve kevés a tanár, senkinek sem fér bele hogy még motozzon is! Az általános iskolámban nem lehetett használni a telefont, szünetben sem. Ez szerintem jó is lehetne így, komolyabb csendőrködés nélkül, az meg hogy pár gyerek lecsekkolja az üzeneteit óra előtt a tesiöltözőben, bele is férhetett volna. De így, hogy nálunk sem lehet az az eszköz, hogy fogunk például hazatelefonálni ha baj van? Vagy átküldeni szünetekben az órai munkát a hiányzóknak? És másik szempontból, mi van ha ellopják, amíg a tanár felügyel rá? Tele vagyok kérdésekkel, semmi hasznát nem látom ennek a rendszernek.

Tény, hogy a »mai generáció« tényleg kicsit túlhasználja a gépeket, de inkább meg kéne tanítani minket helyesen bánni vele! Ha nem használhatjuk az iskolában, egy olyan gyerek, akinek a szülei nem értenek ezekhez, lehet hogy soha nem fogja megtudni, hogy miért nem szabad rákattintani a csalók által küldött linkekre. Az az érv pedig, hogy így legalább többet beszélgetnek majd egymással a gyerekek… Az én osztályom egy nagy része gyakran beszél videójátékokról és filmekről, és még sohasem mutattak annyi együttműködési szándékot, mint amikor egy csapatként kellett egy Brawl Stars meccset megnyerniük. Visszatérve az eredeti kérdésre, a mobilok elvétele az idősek megszokott reakciója az új dolgokra, nem megérteni akarják őket, hanem üldözni. Ugyanezt figyelhetjük meg a kormánynál amikor az LMBTQ-ról, a »gonosz« migránsokról, a koldusokról, a nők jogairól, és még sorolhatnám… Aztán persze kapjuk az idősebbektől, hogy milyen kétségbeejtő a mi generációnk… amikor ők neveltek minket ilyenre.”

És végül üdvözöljük olvasónkat, aki egy mondatban megfejtette magának, miért van az egész:

„Azért tiltják ki, mert a kormány fosik attól hogy valaki felveszi az irtózatos tanítást es kiszivárogtatja.”

A Kispolgár olvasóinak többsége, és a fenti levelek írói 10-14 évesek.

Köszönjük a válaszaitokat! Nemcsak a Kispolgárnak fontos, hogy halljuk a hangotokat. Az újságot olvassák szülők és tanárok is. Minél többen válaszoltok, annál esélyesebb, hogy meghallják a véleményeteket.

A Kispolgár mindenkié.

Szeretnénk, ha minden gyerek olvashatna újságot, előfizetés nélkül. Az app ingyenes és reklámmentes. Kérjük, ha teheti, támogassa munkánkat! Köszönjük!

Jó reggelt!

Ősz, állatok, gombák. És mindjárt itt a hétvége.

Orbán Balázs ügye le van zárva, Cassandra áztatja az országot – híradó

Melania Trump nem ért egyet a férjével, Angliában szökött emut keresnek.

Itt a náthaszezon, tippeket adunk a gyógyuláshoz

De ha nagyon vacakul vagy és magas a lázad is, inkább fordulj orvoshoz.