A következő hetekben sokszor hallhatod, olvashatod plakátokon, hogy újra atomháború fenyegeti a világot. Természetes, ha ez megijeszt. De miért téma ez, és lesz-e tényleg világvége?
Majdnem nyolcvan éve történt az első és eddig utolsó atomtámadás. 1945-ben az Egyesült Államok dobott két atombombát Japánra. Százezrek haltak meg a Hirosimát és Nagaszakit ért csapásban, Japán pedig azonnal megadta magát. Négy évvel később a Szovjetunió is atomfegyverre tett szert. A két nagyhatalom ellenségeskedése – a hidegháború – állandóan a nukleáris háború rémével fenyegette az emberiséget. De az végül nem következett be. Pedig az amerikaiak és a szovjetek akkor is belebonyolódtak helyi háborúkba, és időközben mások is kifejlesztették a nukleáris fegyvereket.
Az atomháború emlegetése elsősorban annak köszönhető, hogy választási kampány folyik. A Fidesz azt állítja, hogy ők és a velük egyetértő európai erők véget tudnának vetni az orosz-ukrán háborúnak, mégpedig úgy, hogy hagyják győzni az oroszokat. Ha viszont nem kapnak elég szavazatot, akkor mind meghalhatunk. A logikájuk a következő: ha az európai és az amerikai kormányok továbbra is támogatják Ukrajnát az orosz támadókkal szemben, ez felidegesítheti Putyint. És ha ideges lesz, akkor kilövi az atomrakétákat, és vége mindennek!
Közismert, hogy a választókat jól lehet mozgósítani azzal, ha megijesztjük őket. És mi lehet ijesztőbb a világ végénél? A kérdés már csak az, hányan hiszik el, hogy a világ sorsa azon múlik, 8 vagy 12 képviselője lesz-e a Fidesznek a 705 fős Európai Parlamentben.
Jobb a békesség, avagy MAD
A hidegháborúban az atomfegyverek egyensúlya parancsolt békét. Mindkét szuperhatalom biztos lehetett abban, hogy ha atomcsapást mér ellenfelére, akkor az ellentámadás nem marad el. Így nincs mit megnyerni. A válasz lehetőségét az úgynevezett nukleáris triád biztosította: a szárazföldi rakétasilók, a bombázók, és a tengeralattjárókról indítható rakéták. Még ha sikerülne is szétkapni az ellenség összes rakétabázisát, a levegőből és a tengerről akkor is megérkezne a bosszú. Ezt úgy hívják, hogy kölcsönösen garantált megsemmisítés, angol betűszóval MAD (Mutually Assured Destruction).
Ez a helyzet ma is fennáll. Így épeszű vezető – akár orosz, akár amerikai vagy kínai – semmiképp sem nyomná meg a gombot.
De mi van, ha elmegy az esze, és mégis megnyomja?
Nos, ez nem úgy működik, mint a távirányító. Valójában sem az orosz, sem az amerikai elnöknél nincs olyan gomb, amire véletlenül ráülhet, és már indulnak is az atomtöltetek. Annyit tehet, hogy kiadja a parancsot a támadásra. Hogy végrehajtják-e, az a katonákon múlik. Elvileg ez a kötelességük. A gyakorlatban veszélyes volna tesztelni, mit választ a tiszt és a pilóta. A megsemmisülést a világgal együtt, vagy a lázadást?
Kicsi atom jöhet?
Eddig a stratégiai, az egész bolygót érintő atomháborúról volt szó. Léteznek azonban kisebb hatóerejű, úgynevezett taktikai atomfegyverek. Ezeket arra találták ki, hogy a harctéren törjék meg az ellenséget, például tankhadseregeket, erődítményeket pusztítsanak el. Néhányan attól tartanak, hogy ha az oroszok másképp nem győzhetnek, akkor ilyeneket fognak bevetni Ukrajnában.
Ám ennek katonai szempontból sok értelme nem lenne. Sehol nem sorakoznak tankok százai egymás mellett, a háború kisebb egységek összecsapásából áll. Két dolgot érnének el vele. Egyrészt rettenetesen meggyűlölné őket az is, aki eddig még nem. Elveszítenék maradék szövetségeseiket és partnereiket – köztük a legfontosabbat, Kínát. És aztán következne a bosszú.
Ukrajnának nincs atomfegyvere. (Volt, de ezeket a Szovjetunió felbomlása után átadták az oroszoknak – cserébe az ígéretért, hogy soha nem fogják őket megtámadni.) Vannak viszont nagy hatótávolságú rakétái és drónjai, amelyek elérik akár Moszkvát is. Ezt már bizonyították kisebb támadásokkal. Továbbá vannak atomerőművei, bőven. Ukrajna igazi atombombával nem tudna válaszolni egy nukleáris csapásra. De úgy megszórhatnák az orosz városokat sugárzó anyaggal, hogy ott évtizedekig nem lehetne élni.
Mindezt természetesen tudják az orosz politikusok és katonák is, beleértve Putyint. Semmi nem szól az atomtámadás mellett – és nagyon kétséges, hogy végrehajtanák-e a beosztottak.
Nincs okod tehát emiatt szorongani. A háború természetesen szörnyű és rengeteg szenvedést okoz, de szinte kizárt, hogy világháború legyen belőle. Nemhogy atomháború, de hagyományos összecsapás sem várható. Túl sok a vesztenivaló.
A háború nem éri meg
Amikor az Európai Uniót kitalálták, a legfőbb cél az volt, hogy béke legyen a földrészen. Az alapítók pontosan tudták, hogy ezt nem elég szép jelszavakkal biztosítani. Mást találtak ki: a kölcsönös gazdasági függést. És működött: Európa államai jólétben, gazdagodva kereskednek egymással, és még az sem merül fel komolyan, hogy a határokat lezárják. Nemhogy megtámadják a másikat.
Kisebb mértékben ugyanez történt az egész világgal. Mind függünk egymástól: a kínai árutól, a német gépipartól, a lengyel és szlovák élelmiszerektől, az afrikai ásványkincsektől, az amerikai szoftverektől. Egy világháború vagy akár egy komolyabb durcizás is olyan károkat okozna mindenkinek, ami egyszerűen nem éri meg. Béke van. És választási kampány. Nyugi.