Tavaly bejárta az országot egy lombkoronasétány híre, amely körül nem volt erdő. Az építmény nyilvánvalóan azért készült el, hogy az elkövetők felmarkolhassák az erre szánt uniós támogatást, 64 millió forintot. Az ügyben most feljelentést tett az Integritás Hatóság (IH).
Az IH tavalyelőtt jött létre, miután az Európai Unió kikényszerítette, hogy a magyarországi korrupciót alaposabban vizsgálják meg. A hatóság három másik, hasonlóan értelmetlen erdei létesítményt is szemügyre vett, és ezeket is gyanúsnak találta. Mindegyikért körülbelül 65 millió forintot fizetett ki az EU, vagyis összesen 260 milliót költöttek el haszontalanul. A pénzeket helyi fideszes, kormánypárti tisztviselők nyerték el.
A hatóság nemcsak a megvalósítást, hanem már a pályázatok kiírását is korruptnak találta, azokat direkt úgy fogalmazták meg, hogy ezek az emberek nyerjenek. Tehát nemcsak a fahidak építtetőit, hanem a pénzt osztó minisztériumi tisztviselőket is felelősségre vonhatják.
Ezért a bűncselekményért kettőtől nyolc évig terjedő börtön jár elvileg. A feljelentés után nyomozás következik, és ennek eredménye alapján a bíróság dönt a büntetésről.
Az uniós pénzek lopkodásáról részletesen itt írtunk.