Hamarosan itt az idei ürgeszámlálás

A Kispolgár mobilra készült. Az app ingyenes!

Hamarosan indul az idei nagy ürgeösszeírás, kezdetét veszi az Országos Ürgelajstrom. Ebben te is részt vehetsz. Olyan önkénteseket várnak a programba, akik szeretnek sétálni, közben pedig ürgelyukakat számolni. Az összeírásra azért van szükség, hogy felmérjék, hogy mennyi van még az egyre ritkább és fokozottan védett ürgékből.

Azok, akik szeretnének részt venni az április 19-27. közti ürgeszámlálásban, ezen a honlapon regisztrálhatnak. Ezután letölthetnek egy ingyenes telefonos appot, amin pontosan le van írva, hogy mit kell csinálni. Ki lehet választani a területet, amit szívesen bejárnának, és az appban lehet rögzítheti, amit láttak. Egy számolás nagyjából egy egy órás könnyű sétát jelent.

Mivel az Ürgelajstrom idén a tavaszi szünet és a húsvét idejére esik, ezért az appon virtuális húsvéti meglepetéseket is lehet majd találni.

Közönséges ürge. (kép: Wikipedia)

Az idei ürgeszámolás nehezebb lesz, mint az eddigiek, ugyanis néhány ürgelakta területet le kellett zárni a terjedő száj- és körömfájás járvány miatt. Ezeket a helyszíneket kivették már az appból is. Mivel azonban a helyzet változhat és több terület is felkerülhet a tiltottak listájára menet közben, a szervezők megértést és nagy odafigyelést kérnek.

Magyarországon közönséges ürgékkel lehet találkozni. Ez a cuki rágcsáló föld alatti üregben él, külön nappali, éjszakai és téli búvóhelyet is ás magának. Téli álmot is alszik. Főleg füvet és magokat eszik, de néha kifosztja a madarak fészkét is. Fokozottan védett, egy példány eszmei értéke 250 ezer forint.

A Kispolgár mindenkié.

Szeretnénk, ha minden gyerek olvashatna újságot, előfizetés nélkül. Az app ingyenes és reklámmentes. Kérjük, ha teheti, támogassa munkánkat! Köszönjük!

Garfield

Táplálkozási tanácsok.

Jó reggelt!

Te kis huncut!