1924-ben Dél-Amerikában felfedeztek egy maja romvárost. A templom összetört oltára alól pedig egy tökéletesen faragott, hihetetlenül részletes kristálykoponya került elő. A leletet a neves kalandor, Frederick Mitchell-Hedges lánya, Anna találta meg.
A több ezer éves romok között rejtőző ötkilós koponyát persze találgatások és mítoszok vették körül. Anna maga is azt mondta, hogy a tárgy körül halk mormogás, éneklés hallatszik, és gondolatátvitellel kommunikálni lehet vele. Egy hiedelem szerint a koponya az elsüllyedt földrészről, Atlantiszról származik, és összesen 13 ilyen készült.
Elő is kerültek további példányok múzeumok raktáraiból. Ezek nem voltak pont ugyanilyenek, de hasonlítottak. Ezekről is elterjedt, hogy hangokat keltenek, mozognak és egyéb trükköket tudnak.
Az ókori kultúrákban dolgoztak kristályokkal, de a csiszoláshoz legfeljebb köveket, illetve homokot használhattak. A számítások szerint egy ilyen koponya elkészítéséhez több száz éven keresztül kellett naponta dolgozni vele. Vagy… olyan technikával készültek, amilyen még ma sincsen. Tehát létezett egy szuperfejlett ősi civilizáció!
A koponyák legendája az 1970-es években virágzott igazán. Ekkor amúgy is tömegek érdeklődtek ufók meg egyéb rejtélyek iránt. Könyvek ezrei jelentek meg ezekről, és a papír elbírt mindenféle állítást. Internet sem volt még, szóval aki azt olvasta, hogy ezek varázserejű tárgyak, az nem tudott rákeresni, mi az igazság. És akkor még egyébként sem tudták. A felfedező, Anna ugyanis féltékenyen őrizte kincsét. Egyetlen laborvizsgálatot engedélyezett csak; ekkor állapították meg, hogy egyetlen kvarckristályból készült.
Anna 2007-ben halt meg. A koponyát férje örökölte, aki beleegyezett annak további vizsgálatába. Bevetették az elektronmikroszkópot, amely a létező legnagyobb nagyításra képes. És ekkor össze is omlott a legenda.
A mikroszkóp alatt azonnal kiderült, hogy a rejtélyes tárgyat nagy sebességű, ipari csiszológéppel munkálták meg. Ennek cáfolhatatlan nyomai vannak: hosszú, párhuzamos, szabályos vájatok, amit kéziszerszámokkal nem lehet utánozni. Még a csiszolóanyagot is azonosították. A tudományos ítélet: a koponyát valamikor a 19. század végén készíthették. A többi kristálykoponyáról ugyanez derült ki.
Innentől a nyomozás felgyorsult. Anna Mitchell-Hedges hazudott, ahogy apja, Frederick is. Igaz, az ő kalandjairól már korábban kiderült, hogy alaposan kiszínezte őket emlékirataiban. És végül meglett az eredeti csínytevő is.
Eugene Boban francia műkereskedő volt, aki számos ilyen koponyát adott el. És természetesen jobb pénzt kapott értük, ha több ezer éves maja kincsnek hitték őket. Azt nem tudjuk, Boban maga készítette-e a koponyákat, vagy megbízott egy mesterembert. Azt viszont igen, hogy nincs ezeknek semmilyen varázserejük. A kitalált legendáknak viszont, mint látod, évszázados hatásuk lehet.
A kristálykoponya csak egy példa a hamisított csodák között. Korábban írtunk már ufómúmiákról és sellőkről, a torinói lepelről, valamint arról a tréfacsinálóról, aki teremtett egy óriást. Bár nem szép dolog másokat átejteni, azt el kell ismerni, hogy elsőrangú szórakozás!
