Hányás Egerben, részeg robot Moszkvában – híradó

A Kispolgár mobilra készült. Az app ingyenes!

Most Egerben csapott le a hányós hasmenés. Legalább negyven kisgyerek és három felnőtt betegedett meg egy összevont óvodai és bölcsődei intézményben. Az épületet fertőtlenítették, és vizsgálják a betegség forrását. Arról nincs hír, hogy ezúttal is a menzakaja okozta volna a bajt, mint a múlt héten Budapesten. (24.hu)

Összedőlt egy óriási híd Kínában. A 172 méter magas, több mint 700 méter hosszú völgyhidat éppen csak befejezték, amikor összeomlott. Szerencsére a repedéseket már előbb észlelték, és a hidat lezárták, így nincsenek halálos áldozatok. (CNN)

Miniszterelnöki firka. Fotó: ATV

Miket firkál Orbán Viktor? A miniszterelnök tegnap hosszú interjút adott az ATV csatornának. A beszélgetés közben folyamatosan írogatott egy papírra. Mint kiderült, nem jegyzetelt, hanem értelmetlen rajzokat készített, miközben válaszolgatott a kérdésekre. Ez egyébként feszültséglevezető technika is lehet, bár Orbán ilyet korábban nem csinált. A Kutyapárt azonmód pulóverre nyomtatta a rajzot.

Fotó: Kétfarkú Kutya Párt

Kizárja a Momentum Cseh Katalint. A Momentum nevű párt már korábban eldöntötte, hogy nem indul el a 2026-os választáson, nehogy a szétaprózódó szavazatok megakadályozzák a kormányváltást. Arra szólították fel szavazóikat, hogy a Tisza Pártot támogassák inkább. A Momentum politikusa, korábbi európai parlamenti képviselője, Cseh Katalin viszont most egy új szervezet nevében mégis elindulna jövőre. Emiatt a párt kezdeményezte a kizárását. Cseh most országgyűlési képviselő, a Momentum viszont most onnan is menesztené.

Futni hagyja a rendőrség a hatvanpusztai suzukis harcost. Augusztusban Hadházy Ákos képviselő az Orbán-család hatvanpusztai palotája környékén szimatolt, amikor autóval üldözőbe vette egy biztonsági őr. Az illető nekivezette Suzukiját Hadházy terepjárójának, de végül a Suzuki borult fel. A rendőrség arra jutott, hogy ez az egész véletlenül történt, és a biztonsági őr csak nem látott jól a portól. Hadházy szerint viszont szándékos veszélyeztetés történt, és panaszt tesz a döntés ellen. (Gulyáságyú)

Az őrség Suzukija a baleset után. Fotó: Gulyáságyú

Oroszország sikeresen kifejlesztette a részeg robotot. Moszkvában mutatták be az orosz fejlesztésű, AIdol nevű androidot, vagyis emberszabású robotot. A fejlesztők szerint a gép képes lesz járni, a kezeit használni és kommunikálni. A céljuk, hogy kiváltsák az emberi munkaerőt például bankokban vagy gyárakban. Ez még odébb van, a robot ugyanis a bemutatón úgy viselkedett, mint egy rendkívül ittas munkaerő, és pár lépés után orra is bukott. Ezután a cég emberei megpróbálták eltakarni egy fekete lepellel, de az is összegabalyodott. (Meduza)

A Kispolgár mindenkié.

Szeretnénk, ha minden gyerek olvashatna újságot, előfizetés nélkül. Az app ingyenes és reklámmentes. Kérjük, ha teheti, támogassa munkánkat! Köszönjük!

Visszatérhet minden idők legikonikusabb malaca

Bejelentették, hogy film készül a jövőre ötven éves Miss Röfiről.