Hősként ünneplik a texasi erdőtüzek tini tűzoltóit

A múlt héten óriási erdőtűz pusztított Texasban, amit csak rendkívüli erők mozgósításával sikerült körbekeríteni. A híradások azonban nem csak a sérültekről és a kiürített házakról szóltak, hanem arról a néhány tinédzserről is, akik tűzoltóként segítették az oltást.

A 14-17 éves fiúk önkéntesként dolgoztak a helyi tűzoltóságon a texasi Pampában. Az elmúlt hónapokban mindannyian képezték magukat és igyekeztek segíteni a felnőtteknek. Amikor az erdőtűz terjedni kezdett, mindannyian rohantak, hogy segítsenek.

A 15 éves Nathan Slater aznap iskolában volt, de a tűz miatt elnapolták a tanítást. Az édesanyja, Christie ment érte, de a fiú közölte vele, hogy hívást kapott az egységtől. „Ez volt az első tűzeset, ahová riasztottak. Egyszerre voltam nagyon izgatott és nagyon ideges” – nyilatkozta Nathan.

Miután megérkezett az őrsre, rájött, hogy nem ő volt a brigád egyetlen tizenéves tagja, aki reagált a riasztásra. A hét folyamán összesen kilenc tinédzser dolgozott a város környéki erdőtüzeken: egy tapasztalt felnőttel párban végezték a munkát.

A tinik különböző feladatokat kaptak: vízzel és ellátmánnyal kellett segíteniük a terepen lévőket, illetve átmosniuk a felforrósodott avart.

A szintén 15 éves Gage Hardman három napon keresztül a késő hajnali órákig segített a tűz elleni küzdelemben. Amikor közel került a füsthöz és a tűzhöz, félt egy kicsit, ugyanakkor óriási adrenalinlöketet adott neki, hogy segíthetett az oltásban. „Ha egyszer megszokod, már nem annyira ijesztő” – mondta, a 17 éves Kade Preston pedig hozzátette, hogy a brigád elöljárói gondosan ügyeltek arra, hogy mindenki biztonságban legyen a munkálatok során. A tizenévesek is külön odafigyeltek egymásra a műszakjaik alatt.

Nathan és Gage, valamint a büszke szüleik. Christie Slater / Facebook

Minden alkalommal, amikor valaki kiállt a sorból, megnézték egymást, ellenőrizték a másik mentális és fizikai állapotát, illetve, hogy mindenkinél van-e elegendő víz. Az egyik tinédzser azt mondta, sokat segített neki, hogy tudta, néhány barátja vele van ebben a félelmetes helyzetben.

A tinédzserek szülei számára egyszerre volt ijesztő és megható az élmény. Nathan édesanyja, Christie elmondta: amikor kitört a tűz és kitette a fiát a tűzoltóság előtt, sírva fakadt. Sírt akkor is, amikor a fia másnap kora reggel visszatért a műszakból.

De Nathan is rengeteget gondolt a családjára, amíg a tűz helyszínén dolgozott. „Egyre pusztítóbb volt, és egyre közelebb jött. Láttam, ahogy a szüleimet evakuálják, segítettem nekik. De tudtam, hogy biztonságban lesznek és én is biztonságban leszek, mert a tűzoltóságról mindenki itt van körülöttem.”

Az önkéntesek egyike, Gage. Christie Slater / Facebook

Heather Hardman, Gage édesanyja arról beszélt, hogy mérhetetlenül büszke a fia bátorságára, és főleg arra, hogy ott termett, amikor minden kézre szükség volt. Szerinte a szülők sokszor negatívan reagálnak, amikor a gyerekek elmondják, hogy szeretnének belépni a hadseregbe vagy más, veszélyes munkát akarnak csinálni felnőttkorukban. A szülőknek azt üzente, hogy maradjanak pozitívak és hagyják, hogy a gyerekeik megmutassák a világnak, hogy igenis reménykedhetnek az ifjúságban.

Az ifjú tűzoltók közül most többen is azt tervezik, hogy még többet járnak majd a tűzoltóságra segíteni, és ha felnőnek, olyan pályát választanak majd, ahol segíthetnek másokon. Az erdőtüzeket még nem sikerült teljesen megfékezni, de a fiúk azt remélik, hogy a munkájuk, bajtársiasságuk és szellemiségük másokat is arra ösztönözhet, hogy segítsenek akkor, amikor arra a legnagyobb szükség van. (ABC New, Parent Herald)

A Kispolgár mindenkié.

Szeretnénk, ha minden gyerek olvashatna újságot, előfizetés nélkül. Az app ingyenes és reklámmentes. Kérjük, ha teheti, támogassa munkánkat! Köszönjük!

Miért fontos, hogy határt szabjunk az empátiánknak?

Hiába fontos érzés, magunkra is vigyáznunk kell.

A madarak bebizonyították: kevésbé intelligensek, akik zaklatnak másokat

Ha téged is bántottak már a suliban, akkor most figyelj!