Jó reggelt!

A Kispolgár mobilra készült. Az app ingyenes!

Szombaton meleg lesz, ugyan még itt-ott lehetnek záporok és zivatarok, de alapvetően kellemes napnak nézünk elébe. Mármint csak azok, akik nem érettségiznek hétfőn, ők valószínűleg nem élvezik annyira ezt a hétvégét. Mi nagyon drukkolunk nekik, reméljük, velük lesz az erő. Meg persze veletek is, ugyanis ma van a Star Wars-nap. Ma megírjuk nektek, hogy miért.

De olvashattok még Egyiptomról is. Ugyan a Star Wars sivatagi jeleneteit nem ott, hanem két országgal arrébb, Tunéziában forgatták. De Egyiptomnak is vannak olyan területei, amik pont úgy néznek ki, mint a Tatuin bolygó. És ha azt vesszük, évezredek óta Darth Vaderek uralják, ez az ország ugyanis mindig elég jól állt despotákból. Azaz elnyomó, zsarnok kényurakból. Olyanokból, akik istennek képzelték magukat. Ilyenek voltak a fáraók, és a helyzet mára sem lett sokkal jobb. Csak már nem kell a nagyfőnöknek piramist építeni.

Írunk ma még nektek a Molyemberről is, aki pont annyira hihető, mint egy szfinx, de tőle még mindig sokan félnek Amerikában. És minden jót kívánunk Flórián és Mónika nevű kedves olvasóinknak!

A Kispolgár mindenkié.

Szeretnénk, ha minden gyerek olvashatna újságot, előfizetés nélkül. Az app ingyenes és reklámmentes. Kérjük, ha teheti, támogassa munkánkat! Köszönjük!

Itt a napfogyatkozás és az ország tortája – híradó

Ne nézz bele védőszemüveg nélkül. Magyar Péter direkt elsüllyeszt két hajót, de nem rosszaságból.

A kutyák tényleg tudják, hogy szomorúak vagyunk-e vagy boldogok

Nem mindig a jutalomfalatért könyörögnek, amikor mélyen a szemünkbe néznek.

Miért kockázatos nem hinni az oltásokban?

Olyan járványok törhetnek ki, amikről évtizedek óta nem hallottunk.