Jó reggelt!

A Kispolgár mobilra készült. Az app ingyenes!

Már csak 89 nap van hátra az évből, a Helgáknak boldog névnapot kívánunk! Ma sem lesz borús idő, de hűvös igen és a szél is fújni fog. Délután legfeljebb 16 fok lesz, indokolt felvenni a pulcsit és a kabátot.

35 évvel ezelőtt ezen a napon egyesült újra Németország. A II. világháború után a vesztes birodalmat felosztották, Kelet-Németország (Német Demokratikus Köztársaság, NDK) szocialista állam lett, a nyugati rész (Német Szövetségi Köztársaság, NSZK) pedig szabad demokrácia. Nyugaton Mercedeseket és Audikat gyártottak, Keleten meg Trabantot. Emiatt a keletiek furton-furt át akartak szökni Nyugatra, amit a diktatúra falakkal meg aknazárral próbált megakadályozni. Az európai rendszerváltások során Németország ismét egy ország lett, és nincs többé Trabant, sem diktatúra.

A mai szavunk az etológia, ami a biológiának az állatok viselkedésével foglalkozó ága. Etológus az, aki laboratóriumban és terepen is tanulmányozza az állatok viselkedésformáit. A tegnapelőtt elhunyt Jane Goodall természettudós majdnem egész életében ezzel foglalkozott és nagyon érdekes felfedezéseket hagyott a világra. Hamarosan be is mutatjuk nektek ezeket. Suli után találkozunk!

A Kispolgár mindenkié.

Szeretnénk, ha minden gyerek olvashatna újságot, előfizetés nélkül. Az app ingyenes és reklámmentes. Kérjük, ha teheti, támogassa munkánkat! Köszönjük!

Biztos választás, fura kék spirál az égen, tiltakozó sztárok a Golden Globe-on – híradó

És egy miniszarvas megküzdött egy másfél tonnás orrszarvúval.

Kicsoda Tiborcz István?

A vagyonos üzletember, akit nagyon szeret az állam.