Jó reggelt!

A Kispolgár mobilra készült. Az app ingyenes!

Szép időnk lesz ma, esőre nem kell számítani, legfeljebb egy kis szélre. A Matildokat kell ma felköszönteni, ha esetleg utadba kerülne egy.

Mindjárt itt a hosszú hétvége… illetve bocsánat, a nemzeti ünnep! Ugye te is Petőfi-verseket fogsz olvasni vasárnap estig? Nem? Mondhatnánk, hogy szégyelld magad, de úgyis elröhögnénk magunkat. Természetesen egy pénteki ünnepnap a legtöbb embernek semmi mást nem jelent, mint egy hosszú hétvége elejét. Nem vagy egyedül, ha ezt nem történelemleckével töltöd, hanem lambárkodással. Így mondták valaha a Dunántúlon a henyélést. Ünnepeljük együtt azt, hogy nem kötelező már lelkesedni!

Azért nem muszáj ágyban maradni, mert lesz egy csomó program pénteken, ami érdekelhet akkor is, ha 1848 már annyira nem érint meg. Ezekről bőségesen tájékoztatunk ma. Például mehetsz mozdonyokat tapogatni a Vasúttörténeti Parkba – de azért megjegyezzük, hogy Petőfi Sándor maga is nagy vasút… barát volt, szóval akár ott tülekedhetne melletted. És biztosan ő is odalenne azért a 18 éves srácért, aki Forma-1-es pilótaként mutat példát minden kicsit is bolond gyereknek. Hogy nem baj, ha nem vagy olyan, mint a többiek. Róla is lesz ma szó. Érezd jól magad!

A Kispolgár mindenkié.

Szeretnénk, ha minden gyerek olvashatna újságot, előfizetés nélkül. Az app ingyenes és reklámmentes. Kérjük, ha teheti, támogassa munkánkat! Köszönjük!

Kiszorítja az Európai Unió a kínai villanyautókat

A helyzet nem egyszerű, a verseny nem tiszta.

Garfield

Fő a brokkoli...