Történelmet írt egy essexi gyerek a Forma-1-ben

A Kispolgár mobilra készült. Az app ingyenes!

Minden idők legfiatalabb brit indulójaként ugrott be a Forma-1 szombati futamába a 18 éves essex-i srác, Oliver Bearman. A Ferrari csapatából ugyanis kiesett Carlos Sainz, akit a szombati verseny előtt vakbélgyulladással kellett műteni. Bearman eddig a Ferrari F2-es csapatában versenyzett, és elvileg szóba is jöhetett tartalékként. De a múlt csütörtöki szabadedzés előtt mindössze másfél órával szóltak neki, hogy indulni fog a nagyok közt. Az autót is ekkor próbálta ki először. Ennek ellenére az időmérők után a 11. helyről startolt, és a szombati versenyen a hetedik helyen zárt. Ezzel pedig pontot szerzett a Ferrari csapatának.

Oliver, vagy ahogy becézik, Ollie már kisgyerekként imádta az autókat, matchboxokat gyűjtött és a Forma 1-et nézte az apukájával, aki a legnagyobb rajongója. Mindössze négyéves volt, amikor a brit Jenson Button világbajnok lett, és alig kettő, amikor a britek eddigi legsikeresebb versenyzője, a szintén angol Lewis Hamilton bemutatkozott a pályán. Vele egyébként a szombati versenyen kemény harcot vívott, és végül két hellyel Hamilton előtt végzett. És Lewis Hamilton volt az, aki a verseny után kisegítette Bearmant a kocsijából.

Ollie 5-6 évesen kezdett gokartozni, és rögtön látszott, hogy tehetséges. Forma 4-es versenyzőként olasz és német bajnokságokban indult, majd 2021-ben a Ferrari modenai akadémiájához került. Ide egyébként az anyukája először nem akarta elengedni, mert úgy vélte, a kis Olivernek inkább az iskolát kellene befejezni. Az autósport úgy tűnik, hogy örökletes a családban, Bearman apja és nagyapja is versenyeztek, az öccse, Thomas és a húga, Amelie pedig szintén gokartoznak.

A szombati Szaúd-arábiai Nagydíj után várható volt, hogy Bearman népszerűsége az egekbe ugrik. A közönségszavazást a futam után elsöprő sikerrel nyerte meg, az Instagram-követőinek száma pedig hirtelen egymillió fölé ugrott. A kérdés pedig az, hogy milyen jövője lesz a Forma-1-ben, ugyanis a 2025-ös szezonra még sok pilótának nincs szerződése. Addig viszont Ollie marad a F2-ben.

Oliver csodába illő beugrása egyébként kísértetiesen hasonlít egy 2022-es történethez. Akkor a Williams csapatában induló Alexander Albont kellett helyettesíteni az olasz nagydíjon, aki szintén vakbélgyulladást kapott. A beugró Nyck de Vries élete első F1-es futamán a kilencedik helyet szerezte meg. És őt is Hamilton segítette ki az autóból a futam után. De Vries története végül kudarcosan zárult, bekerült ugyan állandó tagként a Red Bull egyik F1 csapatába, de onnan a gyenge teljesítménye miatt a szezon közepén kirúgták. Remélhetőleg Oliver Bearmanre nem ez a sors vár. (hvg.hu, racingline.hu)

Kiemelt kép: Ferrari

A Kispolgár mindenkié.

Szeretnénk, ha minden gyerek olvashatna újságot, előfizetés nélkül. Az app ingyenes és reklámmentes. Kérjük, ha teheti, támogassa munkánkat! Köszönjük!

Jó reggelt!

Ősz, állatok, gombák. És mindjárt itt a hétvége.

Orbán Balázs ügye le van zárva, Cassandra áztatja az országot – híradó

Melania Trump nem ért egyet a férjével, Angliában szökött emut keresnek.

Itt a náthaszezon, tippeket adunk a gyógyuláshoz

De ha nagyon vacakul vagy és magas a lázad is, inkább fordulj orvoshoz.