Benedek napja van, ezzel végleg itt a tavasz, hiszen Sándor és József után már csak Benedekre vártunk, hogy zsákban hozza a meleget. Kellemes tavaszi nap lesz ma, a reggel még kicsit csípős ugyan, de délután akár 18 fok is lehet. A Benedek egyébként latin eredetű név, azt jelenti, hogy áldott. Felesleges tehát azt mondani Benedeknek, hogy isten áldjon, mert már túl van rajta. De ártani azért biztosan nem árt.
Az emberek a történelem során sokféle képességgel lettek megáldva, egyesek például azzal, hogy különös erővel tudtak hatni a többiekre. Olyan kisugárzásuk és olyan fellépésük volt, hogy a többi ember gondolkodás nélkül követte őket. Ebből aztán vallások születtek, forradalmak robbantak ki, de így jöttek létre a szekták és néha a diktatúrák is. Sokakban felmerült, hogy az ilyen képesség mögött nincs-e valami boszorkányság vagy bűbáj. Esetleg hipnózis. Nem delejezte meg vajon az ilyen vezető a népet? Vagy csak épp ráérzett arra, amit a nép hallani akart?
Mi azt szeretnénk, hogy titeket ne lehessen megdelejezni. Inkább olvassatok sokat, és tegyetek fel kérdéseket. Ma akár arról, amiről mi is írni fogunk nektek, hogy kicsoda ez a Magyar Péter, aki egy hónap alatt több tízezer embert állított maga mellé.