Jönnek a gondolkodó tankok

Sikeresen tesztelte önvezető lánctalpas járművét az amerikai DARPA kutatóintézet. Ők fejlesztették ki például a lopakodó repülőgépeket.

A 12 tonnás, lánctalpas tankocska gond nélkül és nagy sebességgel haladt nehéz terepen, árkon-bokron át. Önállóan döntött az akadályok leküzdéséről vagy kikerüléséről, külső beavatkozásra nem volt szükség.

A DARPA korábban egy kerekes terepjáróval kísérletezett, az RHP nevű új eszköz a következő szakasz a fejlesztésben. A tesztjárművön nincs fegyver és valódi páncélzat. De ha az önvezetés képessége megvan, semmi akadálya, hogy igazi harckocsiba is beépítsék a szükséges szerkezetet. (Azok nem 12 tonnásak, hanem inkább 40-60.)

Viszont ahhoz, hogy harcolni is tudjon, még sokat kell tanulni a kis tankfiókának. A célpont megválasztása, azonosítása, az ellenséges fenyegetések felismerése és elkerülése egy új tantárgy lesz.

Az ukrajnai háborúból minden hadsereg igyekszik tanulni. A fronton a harckocsizók súlyos veszteségeket szenvedtek. A tankokra nemcsak más tankok, hanem páncéltörő rakéták, helikopterek, drónok és a tüzérség is veszélyt jelent. Ugyanakkor a tank nélkülözhetetlen, a tűzerejét mással nem lehet pótolni. Erre lehet az egyik megoldás, ha (saját) emberélet kockáztatása nélkül küldhetők csatába.

De ha majd a tankok tényleg, igazán gondolkodni fognak, akkor lehet, hogy másképp gondolják majd. És megegyeznek egymással, hogy abbahagyják az öldöklést, aztán hazamennek inkább kertészkedni meg kacagva gurulgatni a zöld dombokon. (DARPA)

A Kispolgár mindenkié.

Szeretnénk, ha minden gyerek olvashatna újságot, előfizetés nélkül. Az app ingyenes és reklámmentes. Kérjük, ha teheti, támogassa munkánkat! Köszönjük!

Vannak országok, ahol tilos a suliban mobilozni

Nálunk pedig nemsokára korlátozzák a használatát az iskolában.

Te milyen gyorsan gépelsz az orroddal?

Egy újabb kiváló világrekord!

Jó reggelt!

Baromi meleg lesz ma!