A Roma Sajtóközpont ismét meghirdette az Aranypánt-díjat: ezt a díjat tíz éve olyan hétköznapi roma hősöknek adják, akik a kiváló munkájukkal elismerést vívtak ki a környezetükben, emellett pedig önazonos romaként élik a mindennapjaikat. A kitüntetés célja, hogy ne csak a virtuóz zongorista Cziffra Györgyre vagy épp a világklasszis futballista Farkas Jánosra legyünk büszkék, hanem minden romára, aki helytáll a hétköznapokban.
Maga az Aranypánt kifejezés is a romák többségének kettős öntudatát szimbolizálja. Kovács József Hontalan költő egyszer azt írta: „homlokomon két aranypánt van, az egyik a magyarságom, a másik a cigány kultúra. Egyikről sem kívánok lemondani.”

A 2015-ben alapított Aranypánt-díj első nyertese Horváth József molekuláris genetikus, rákkutató volt. Több mint 800 ezer roma magyar él ma Magyarországon, akik nap mint nap építik ezt az országot – mint bárki más. Nemcsak részei, hanem formálói is a magyar társadalomnak. A díj jelöltjei idén is a legkülönfélébb élethelyzetekből érkeznek. Van köztük koreográfus, aki saját tréningrendszert dolgozott ki, gyermekvédelmi szakember, aki biztonságot teremt a legkiszolgáltatottabbaknak, és olyan pedagógus is, aki szabadidejében egy felnőtt férfit tanít meg olvasni.
Kik a jelöltek?
A díj tehát az egyenlőségről szól: hogy egyenlőek vagyunk, ha hagyják. Április 7-én adják át Budapesten. Mutatjuk a jelölteket a Telex portréi alapján. Még gyorsan tudtok szavazni rájuk ezen a honlapon.
Budai Krisztián nagybőgőművész rendszeresen koncertezik itthon és külföldön, több világsztárral is állt már a színpadon. A zenélés mellett aktívan gyakorolja keresztény hitét. Fontos a számára, hogy a roma fiatalok is eljuthassanak a felsőfokú tanulmányokig.
Hadházi Renáta három diplomával rendelkező pedagógus és kutató. Felelősséget érez azok iránt, akikkel a rendszer nem foglalkozik. Egy általános iskolában dolgozik magyartanárként. Közben – diákjai ötlete alapján – elindított egy TikTok-csatornát, ahol többek között játékos irodalomtanítási gyakorlatokat mutat meg.

Czeteová Alexandra egy borsodi faluban, a szlovák határhoz közel fekvő Rakacán dolgozik védőnőként csodálatra méltó lelkesedéssel, elsősorban szegénységben élő nők és gyerekek helyzetének javításáért. Ő maga is nélkülözésben nőtt fel, tanulmányai során pedig többször szembesült diszkriminációval.
Hámor József koreográfus több mint húsz éve tanít és alkot a kortárs tánc területén. Előadásai zenéit is maga komponálja, koreográfiáival és pedagógiájával generációkat inspirált. Büszke roma származására, még ha művészete során nem is kifejezetten foglalkozik a saját hátterével.

Lakatos Ferenc mesterfodrász egy többgenerációs józsefvárosi zenész családba született. Tehetségesnek számított, neves zenészekkel léphetett fel, de végül a fodrászmesterséget választotta, ami a másik nagy szerelme volt. Saját szalonja van, ahol ismert emberek is rendszeresen megfordulnak, de jótékonyságból rendszeresen vág hajat rászorulóknak is.
Oláh Károly fémipari szakmunkás, író, költő reggel vasat hegeszt, este verseket ír. Több mint negyven éve dolgozik fémmel, jelenleg Európa-szerte lát el bonyolult fémmegmunkálási és szerelési feladatokat. Íróként, költőként is egyre többen ismerik, három verses kötet, egy romani szótár és egy cigány mesekönyv fűződik a nevéhez.

Orsós Gábor szívtranszplantációs szakápoló Magyarország egyetlen felnőtt szívátültetéseket végző kórházában dolgozik, és rengeteg szakterülethez kell értenie. Ő gondoskodik az új szívre váró és a szívátültetésen átesett betegekre. Miután kijöttek a műtőből, ő felel a keringésükért, a táplálásukért.
Lukács Ilona szociálpedagógus egy szolnoki szakképző iskolában olyan fiataloknak segít a biztonságos szakmaválasztásban, akik a merev iskolai keretrendszerbe nehezen illeszkednek be. Kulcsszerepet vállal a diákok szociális és életvitelének fejlesztésében, akik így aztán képessé válnak felelősen dönteni a jövőjükről.

Váradi Éva gyermekvédelmi szakember huszonöt éve dolgozik a szakmájában, hátrányos helyzetű családokkal és gyerekekkel foglalkozik. Pályája során csecsemőotthonban, gyermekvédelmi- és ifjúsági központban is dolgozott. Jelenleg egy közösségi térben segíti a fiatalokat, kapcsolatot épít velük, programokat szervez, és igyekszik elérni, hogy a gyerekek biztonságban érezzék magukat.
Balogh Marianna gyermekorvosi asszisztens kiskorában beteges volt, asztmás rohamai voltak. Emiatt határozta el, hogy orvos lesz, de ezt az álmát fel kellett adnia egy súlyos betegség miatt. Később szülésznőnek tanult. Jelenleg Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében dolgozik, ahol roma nőket képeznek ki arra, hogy a szegregátumokban élő anyák várandósságában és szülésében segítsenek.
Források: RomaPlay. Telex. Roma Sajtóközpont.