Megdöntötte egy robot a félmaraton emberi rekordját

A Kispolgár mobilra készült. Az app ingyenes!

Április 19-én rendezték meg a humanoid (emberszabású) robotok félmaratonját Kína fővárosában, Pekingben. A versenyen több tucat robot indult, a győzelmet egy Villám nevű robot szerezte meg. 50 perc 26 másodperc alatt teljesítette a távot a 21,0975 kilométeres távot.

Ezzel felülmúlta a robot Jacob Kiplimo ugandai futó 56 perc 42 másodperces csúcsát.

Bár létezett egy még gyorsabb változata is a robotnak, de azt távirányítással irányították. A verseny szabályai szerint viszont csak az önállóan, mesterséges intelligenciával működő robotok indulhattak.

 

A győztes körülbelül 1,7 méter magas, és képes egyedül futni, egyensúlyozni és tájékozódni. A fejlődés nagyon gyors: egy évvel korábban a győztes robot még több mint 2 és fél óra alatt teljesítette a távot. Ehhez képest az idei eredmények majdnem háromszor jobbak lettek.

Na de miért jó az, ha egy emberhez hasonló robot gyorsan fut? Hiszen nyilván egy autó még gyorsabb.

A szakértők szerint azért fontos, mert a futás nagyon bonyolult feladat egy robot számára. Meg kell tartania az egyensúlyát, alkalmazkodnia kell az úthoz, és közben hosszú ideig kell működnie megszakítás nélkül. Ha ezekben fejlődnek a robotok, az segíthet például mentési munkákban, gyárakban vagy akár veszélyes helyeken végzett feladatoknál is. (Kispolgár / Interestingengineering)

A Kispolgár mindenkié.

Szeretnénk, ha minden gyerek olvashatna újságot, előfizetés nélkül. Az app ingyenes és reklámmentes. Kérjük, ha teheti, támogassa munkánkat! Köszönjük!

Előző cikk

Kázmér és Huba

Ez a cáfolat nem sikerült.

Jó reggelt!

Közbevágott Pató Pál úr: „Ej, ráérünk arra még!”

A fideszes győztesek fele nem ül be a Parlamentbe, Orbán Viktor csak a foci miatt megy Amerikába – híradó

Szökött gyöngytyúkok, a szívószál-nyalogatás veszélyei és egy szomorú hír: meghalt Sebő Ferenc, aki megzenésítette a Bóbitát.