Megint változik a Duolingo, folytatódik a BKV-ügy – híradó

A Kispolgár mobilra készült. Az app ingyenes!

Folytatódik a BKV-botrány a fővárosban. Ahogy hétfőn megírtuk, Karácsony Gergely főpolgármester felmentette a munka alól a Budapesti Közlekedési Vállalat igazgatóját, Bolla Tibort, mert kiderült, hogy az szoros kapcsolatban van egy bűnszervezet vezetőjével (aki állítólag milliárdokat szívott el a BKV-tól is). A Tisza Párt azt kérte Karácsonytól, hogy vállalja a felelősséget az ügyben, és cserélje le a vállalat teljes vezetését. Bolla Tibor kedden délután azt nyilatkozta: nem állt üzleti kapcsolatban a bűncselekménnyel vádolt férfival, sőt a szervezetének sincs köze a BKV-hoz. Szerinte nem követett el bűnt, de ő maga ajánlotta fel a lemondását. Nem azért, mert bármit el akarna titkolni, hanem mert úgy véli, az szolgálja a vállalat érdekét, hogy nyugalom legyen. (Inforadio/444)

Megváltozik a Duolingo: az alkalmazás szakít a szívecskékkel. Az ingyenes változatban eddig mindenki öt darabot kapott belőlük, és ha hibáztak, az app mindig levont egyet. Ha elfogytak, várakozni vagy gyakorolni kellett. Ennek most vége, a szívecskék helyett már „energiákat” lehet gyűjteni és veszíteni. Ha több leckét is hibátlanul csinálunk meg, kaphatunk extra energiát, még akkor is, ha már teljesen kimerítettük a kis akkumulátort. A fejlesztők azt akarják, hogy az app a büntető rendszer helyett motiválja a játékosokat a tanulásra. (hvg.hu)

Fotó: Unsplash

Tarr Béla Kossuth- és Balázs Béla-díjas filmrendező, forgatókönyvíró mond beszédet az idei Budapest Pride-on. Filmjeit rengeteg országban ismerik, az egyik, a világ legjobb rendezőit sorba állító listán a 13. helyen szerepelt. Szerinte a Pride a szabadságról szól, ezért úgy érzi, hogy ott a helye az idei megnyitón. Továbbra is kérdéses, hogy mi lesz a júniusi felvonulás sorsa. Az ugyanis elvileg betiltott rendezvény, ahol meg is bírságolhatják a résztvevőket, de a szervezők és Karácsony Gergely is azt ígéri, mindenképpen megtartják. (Kispolgár)

Egymillió forintos nadrágban kapták lencsevégre a minap Várkonyi Andreát. A képet Hadházy Ákos független képviselő tette közzé. Várkonyi, az egykori híradós bemondó néhány éve már a leggazdagabb magyarnak, Orbán Viktor barátjának vagyis Mészáros Lőrincnek a felesége. Várkonyi éppen egy 120 millió forintos luxusautóból szállt ki, amikor lefotózták. A múlt hónapban 4 millió forintos ruhában vett részt egy jótékonysági eseményen. Nemrég egy Ferrarit is kiszúrtak Felcsúton, amelyben feltehetően Mészáros Lőrinc ült, bár az arcát nem lehetett tisztán látni. (Hadházy Ákos/Facebook/Kispolgár)

Fotó: Hadházy Ákos

Kitették a seriffprogramból azt a rendőrt, aki pár hete felszólította Rétvári Bence államtitkárt, hogy a róla készült fotókat ne használja politikai célokra. Az ügy miatt fegyelmi eljárás indult Laponyi Zsolt őrmester ellen. Ezek után a rendőrség bevezetett egy új szabályt, amely szerint csak az a rendőr lehet sheriff, aki már öt évet szolgált. Laponyi még csak hármat, így kivették a programból és visszaküldik kerületi rendőrnek. (24.hu)

Az uhu lett a hónap állata májusban a Miskolci Állatkertben. Az uhu Eurázsia legnagyobb részén előforduló, Magyarországon a középhegységek sziklás területein élő madár, amely a legnagyobb termetű bagolyfaj. Látványos tollfülei vannak, de azok igazából nem is fülek, csak díszítik az állatot. Hatalmas szeme van, amit alig tud mozgatni, így a fejét akár 270 fokos szögben is el tudja fordítani. Éjjel aktív ragadozó. Minden nála apróbb állatot elkap, elsősorban madarakat, kisebb emlősöket zsákmányol. Így néz ki:

Fotó: Miskolc Zoo

A Kispolgár mindenkié.

Szeretnénk, ha minden gyerek olvashatna újságot, előfizetés nélkül. Az app ingyenes és reklámmentes. Kérjük, ha teheti, támogassa munkánkat! Köszönjük!

Nyugodj meg, nem lesz háború!

Választási ijesztgetés folyik, de ne vedd komolyan. Ez egy béna horror. Mi kérünk elnézést!