Megvolt az első jetpackes verseny

A Kispolgár mobilra készült. Az app ingyenes!

Dubaiban rendezték a világ első jetpack-versenyét. A jetpack a hátra szerelhető sugárhajtóművet jelent. Vannak vízzel működő, illetve rakétás szettek is. A dubai futamot a tenger fölött rendezték, a versenyzők felfújható akadályokat kerülgetve értek célba. Az első helyet a brit Issa Kalfon szerezte meg.

A víz fölötti repülést az indokolta, hogy a jetpackes közlekedés nem veszélytelen. A hátihajtóművek eddig is számos emberéletet követeltek. A mostani versenyen is lezuhant egy pilóta, de sikerült kimenteni a vízből.

A személyi sugárhajtóműről már legalább száz éve álmodoztak a scifi-írók, és mostanra valósággá vált. A versenyen használt ruha három turbinát tartalmaz a hátizsákban, kettőt pedig a kezében tart a pilóta. Ezekkel kormányozza magát. A szerkezet 1500 lóerős, és elérheti a 128 kilométeres óránkénti sebességet.

A technológia iránt természetesen a hadseregek is élénken érdeklődnek, és nyilván dolgoznak már a Superman-katonákon. (HVG)

A Kispolgár mindenkié.

Szeretnénk, ha minden gyerek olvashatna újságot, előfizetés nélkül. Az app ingyenes és reklámmentes. Kérjük, ha teheti, támogassa munkánkat! Köszönjük!

Meghalt Ferenc pápa

Sokáig volt beteg, de húsvétvasárnap még megjelent a hívek előtt.

Nem csak Jézus támadt fel

Romulusztól a zombikig hosszú a visszatérők listája. Fel, támadás!