Ugyan nem ez a legvidámabb elfoglaltság, de ha egyszer úgy adódik, sétálj el egy régi temetőbe. A százéves sírok közt biztosan rengeteg olyat találsz majd, ami gyerekeket rejt, sokszor nem is csak egyet. Még a múlt század elején is rettentően magas volt a gyerekhalandóság. Ez azt jelenti, hogy sok kicsi az egyéves kort sem érte meg, vagy meghalt, mielőtt elérte volna a nagykorúságot. Leginkább olyan betegségekben, amik mára teljesen eltűntek, mert feltalálták ellenük a védőoltást.
A védőoltás a modern orvostudomány egyik legnagyobb vívmánya. A hatására az olyan betegségek, mint a kanyaró, a gyermekbénulás vagy a torokgyík mára csak a történelemkönyvekből vagy a regényekből ismert. És mivel már alig van, aki emlékszik arra, hogy milyen borzasztó volt egy-egy kanyarójárvány, egyre többen lettek azok, akik szerint az oltások teljesen feleslegesek. Sőt, még veszélyesek is.

Az oltásellenesség egyébként azóta létezik, amióta maguk az oltások. De a közösségi média terjedésével egy többen vannak, akik nem hiszik, hogy a megelőzésre kitalált vakcinák tényleg jót tesznek. A bizalmatlanság mögött gyakran félelmek, tévhitek és félreértések állnak.
Rengeteg buta elmélet terjed az oltások kapcsán
Egyrészt rengeteg összeesküvés-elmélet terjed az oltásokkal kapcsolatban. Ilyen például, hogy a gyógyszergyárak csak pénzt akarnak keresni rajtuk, valójában nem is lenne szükség a vakcinákra. Az az elmélet is gyakran elő hogy valami titokzatos háttérhatalom az oltásokkal direkt meg akarja betegíteni az embereket, hogy aztán azon keressen, hogy a betegeséget kezeli. Vagy azért csinálja mindezt, mert a bolygó túlnépesedett, és valamivel „ritkítani” kellene az emberiséget. (Csak zárójelben jegyeznénk meg, hogy a Föld népessége mások mellett épp az oltások miatt nőtt meg ugrásszerűen.)

Az egyik legismertebb tévhit az is, hogy a gyerekkorban kapott oltások autizmust okozhatnak. Erről írtunk már mi is, és rengeteg tudományos tény cáfolja, hogy ez igaz lenne. Ráadásul az egész tévhit alapja egy hamisított tanulmány volt, amit már maga a tanulmány szerzője is megcáfolt. Ennek ellenére nem tud kikopni a gondolkodásból.
Ugyancsak elterjedt hiedelem, hogy a kombinált, vagyis egyszerre több betegség ellen beadott oltások túlterhelik a gyerekek immunrendszerét. A valóság viszont az, hogy a csecsemők szervezete naponta ezer és ezer kórokozóval találkozik, pusztán azzal, hogy eszik vagy lélegzik. Az oltásokban található legyengített vírusok pedig nem megterhelik, hanem felkészítik és megtanítják a szervezetet a védekezésre.
Amerikában a kormány terjeszti a legfurcsább összeesküvés-elméleteket
Az amerikai kormány egyébként élen jár az oltásokkal kapcsolatos butaságok terjesztésében. Sőt, úgy tűnik, hogy a modern kori kanyarójárványokat is nekik „köszönhetjük”. Donald Trump amerikai elnök rendelete alapján a minap az eddigi 17 helyett mindössze 11-re csökkentették a gyermekek számára javasolt oltások számát.
Közben a közismerten oltásellenes egészségügyi miniszter, Robert F. Kennedy Jr. olyan kijelentéseket tett, hogy a kanyaró megelőzésére az A-vitamin is alkalmas. De ez persze önmagában nem igaz. Az ilyen, orvosilag megalapozatlan tanácsok pedig azonnali következményekkel jártak. A szülők puszta szeretetből elkezdték vitaminnal tömni a gyerekeiket, ettől viszont ugrásszerűen megnőtt az A-vitamin-túladagolások száma. Ez pedig komoly máj- és vesekárosodással járhat. Mindeközben Texasban súlyos kanyarójárvány tört ki, ami szintén közvetlenül veszélyezteti a gyerekek életét. És az olyan felnőttekét is, akiknek valami betegség miatt le van gyengülve az immunrendszere.

Közben pedig nagyjából annyi veszélye lehet a védőoltásoknak, mint bármelyik más, forgalomban lévő gyógyszernek. Minden oltóanyag szigorú laboratóriumi és klinikai vizsgálatokon megy keresztül, a hatóságok pedig az engedélyezés után is folyamatosan nyomon követik, hogy mennyire biztonságosak.
Persze, ahogy minden orvosi beavatkozásnál, az oltásoknál is előfordulhatnak enyhe mellékhatások. Leginkább bőrpír, hőemelkedés vagy a fáradtság. Súlyos szövődmények rendkívül ritkák, persze az nyilván borzasztó, ha épp azzal történik meg, akit szeretünk. De még így is nagyságrendekkel kisebb kockázatot jelent az oltás. Ennél sokkal rosszabb, ha valaki olyan betegség miatt szenved el valamilyen maradandó egészségkárosodást, ami megelőzhető lett volna.


