Augusztus 20-án az állami ünnepségsorozat egyik fellépője Ajsa Luna énekes-dalszerző volt. A fiatal zenész a koncert egy pontján a színpadon ülve, cigivel a kezében elénekelte a Himnuszt. Az tény, hogy nem túl jól. De a művésznő később bocsánatot kért, azt gondolta, hogy a nemzeti ünnepen nyugodtan elénekelheti a dalt a saját slágerének nyitóakkordjai után. Az előadásról videó is készült, amire hamar ráugrott a kormánypárti sajtó. „Sokkoló produkciónak” nevezték, botrányos előadásnak, ami „kiverte a biztosítékot” és „aláásta az ünnep komolyságát”.
Sokan azon háborodtak fel, hogy az énekesnő nem állt fel a Himnusz éneklése közben. Mások a cigarettán, és volt, aki a hamis éneklés miatt akadt ki. Ebből pedig az következik, hogy a magyar Himnuszt csakis tisztán, méltóságteljesen és állva lehetne előadni. Minden olyan előadás, ami nem ilyen, az elfogadhatatlan.
Na de miért?
A rövid válasz az, hogy csak. Ez a hagyomány. Még a protokoll-szakértőknek (vagyis azoknak, akik a hivatalos viselkedést oktatják) sincs válaszuk arra, hogy miért is kell állva hallgatni a magyar Himnuszt. Így van, és kész. Ráadásul a protokoll szerint csak akkor kell felállni, ha a zene is szól. Tehát ha valaki a verset szavalja csak, akkor nem. Vagyis még az sem világos, hogy akkor a felállás minek is szól pontosan. Önállóan Kölcsey versének ezek szerint nem. Tehát akkor Erkel Ferenc zenéje a Himnusz?
Ráadásul mi van akkor, ha valaki ülve marad a Himnusz alatt? Ez nem bűncselekmény, még csak nem is szabálysértés. Az iskolában minden egyes ünnepségen állva kell hallgatni a Himnuszt. De hol van az leírva, hogy ez kötelező? Ha pedig le van írva, milyen alapon? Intő jár azért, ha ezt nem teszed? Remélhetőleg nem.
Szóval semmilyen szabály nem mondja ki, hogy állva kell hallgatni a Himnuszt. Bár vannak, akik szerint azért kell állni, mert ez egy szent ima. De rengeteg ember van, aki nem szokott imádkozni, és nem hisz a szentekben sem. Viszont az illendőség tényleg úgy kívánja, hogy a himnusz alatt fel kell állni. Ez a tiszteletadás egy formája, amit a nemzetnek és egymásnak mutatunk. Emiatt a tisztelet miatt állunk fel más országok nemzeti himnusza alatt is, például egy sporteseményen. Az illemszabályok általában évszázadok alatt alakultak ki, és folyamatosan változnak. Nem is olyan régen például a gyerekek még magázták a szüleiket és csókolommal köszöntek nekik. Ma már ez nagyon furcsa lenne. Még az is lehet, hogy néhány év múlva már senkit nem fog érdekelni, hogy ki mit csinál a Himnusz alatt.
Nem is olyan régi dolog ez
A Himnusz ráadásul nem valami ősi dolog, alig múlt 200 éves. Ahogy a mai értelemben vett nemzet sem idősebb. Kölcsey Ferenc 1823. január 22-én írta meg a verset, és nem is gondolta, hogy egyszer ezt majd énekelni fogják. A költeményről rengeteget fogtok tanulni az iskolában. Sokan szomorúnak, mások búskomornak tartják. És valóban, elég, ha meghallgatod a vidám olasz vagy a forradalmi francia himnuszt, hallhatod, hogy más országokban egészen mást gondolnak a nemzeti énekről, mint mi.
Ráadásul a legtöbb országban nem félnek viccet csinálni a himnuszukból. Számos angol vagy amerikai filmben figurázzák ki a nemzeti éneküket valamilyen módon. Az amerikai himnusz egyik leghíresebb előadása pedig egy szál gitárral történt a híres Woodstock fesztiválon, 1969-ben. Az előadó Jimi Hendrix volt, aki nagy valószínűséggel valamilyen kábítószer hatása alatt állt, amikor a himnuszt eljátszotta. Az előadás mégis zenetörténeti jelentőségű.
Magyarországon inkább annak van hagyománya, hogy a nemzeti összetartozást valamilyen bús nótával fejezzük ki. Mielőtt Erkel Ferenc megírta volna a mindenki által ismert dallamot Kölcsey versére, egyházi énekeket daloltak az emberek közösen. Elsősorban a templomokban, és főleg ünnepekkor. De az egyházi énekek sem voltak valami vidámak. Ezeket váltotta fel a Himnusz a 19. században. Kölcsey Ferenc ráadásul nem is hallotta a versét megzenésítve, hiszen a dallam csak 1844-ben született. Kölcsey pedig jó pár évvel korábban, 1838-ban meghalt.
Hosszú évek teltek el, mire a Himnusz az egész magyarság egyik legfontosabb dala lett. Történészek szerint egészen az 1867-es kiegyezésig kellett erre várni. Innentől kezdve viszont a nemzeti összetartozás egyik szimbóluma lett. De az, hogy tényleg ez a hivatalos magyar Himnusz, csak 1989-ben, több mint 150 évvel a születése után került be az Alkotmányba.
Ha ennyire búskomor és pesszimista, miért nem cseréljük le?
A Himnusszal szemben bármilyen kritikát megfogalmazni szintén olyasmi, ami sokakat zavarhat. Pedig bőven lenne mit kritizálni rajta. Hosszú, mélabús és pesszimista. A szöveg nem mindenhol passzol a zenére (lásd: ho-ozz rá víg esztendőt…). Ráadásul borzasztó nehéz kiénekelni, egyes helyeken leginkább csak a szopránok bírják. Az pedig nem lenne példa nélküli, hogy egy ország lecseréli a himnuszát, mi is írtunk már ilyesmiről.
Sokan viszont azt gondolják, hogy nincs ennél szebb dal a világon. A Himnusz szent és sérthetetlen. Így a művészek sem nagyon mernének előállni egy új nemzeti énekkel. Pedig a meglévő dalnak is rengeteg változata, többféle előadásmódja van. Sőt, a sporteseményeken egy jóval rövidebb és gyorsabb verziót játszanak le az eredetinél. Tehát a hamisan, ülve előadott himnuszt, pláne, ha az nem direkt bántásból sikerült így, nyugodtan fel lehetne fogni a nemzeti ének egyfajta sajátos változatának. Ehhez pedig elég lenne szimplán csak jófejnek lenni.
