Nem indult el a Volánbuszok fele, beáznak a metróállomások, új magyar állat – Híradó este

A távolsági buszok majdnem fele nem indult el hétfőn, a Volánbusz kétnapos sztájkának második napján. Vasárnap 3760, hétfőn majdnem húszezer járat maradt ki. Az utasok nyilván nem örültek. De sokan megértették, hogy ahhoz, hogy a buszvezetők szabad szemmel is látható béremelést kapjanak, szükség van a sztrájkra. A minisztérium 6-8 százalékkal emelte volna fizetésüket, ami a buszosok szerint nagyon kevés, ők 25 %-kal lennének elégedettek. Lázár János miniszter szerint a buszvezetőket képviselő szakszervezet kérése jogos, de a 25 % irreális, a sztrájk jogossága pedig vitatható. A miniszterek bére tavaly 33 %-kal nőtt. (rtl.hu)

Sorban áznak be a nemrég felújított hármas metró állomásai. Úgy tűnik, hogy a Corvin negyed, a Határ út, a Kőbánya-Kispest, a Deák Ferenc téri, a Forgách és a Pöttyös utcai állomások nem bírták ki az elmúlt napok időjárását. A metróvonalak üzemeltetését végző BKV Zrt. nem tagadta a sorozatos beázásokat. Azzal magyarázták a hibát, hogy a víz már csak ilyen. Ugyanis hiába javítják ki a beázást, az bármikor megjelenhet máshol. A BKV közleményéből egyébként kiderült az is, hogy csak ott szigeteltek, ahol korábban látszott a vizesedés nyoma.  A metró föld alatti épületszerkezetei 30-50 évesek, és csak úgy lehetett volna kizárni teljesen a vizet, ha az egészet újraépítik. Erre a mostani, majdnem 5 évig tartó felújítás alatt nem jutott pénz. A következő nagyobb mértékű rekonstrukció 30 év múlva várható, addig meg csak elleszünk valahogy, van esernyőnk. (nepszava.hu)

Igazat mondott Pintér Sándor belügyminiszter, amikor arról beszélt, hogy nálunk egy tanárra kevesebb diák jut, mint az uniós átlag. Ez azért fontos adat, mert ezzel elég jól lehet mérni a tanárhiányt. Európában egy pedagógus átlagosan 12,1 gyereket tanít, Magyarországon ez a szám 10,6. Tehát az uniós átlagnál tényleg jobb a helyzet. Ami viszont nem derült ki Pintér Sándor szavaiból, az az, hogy mennyire nagy a különbség az országon belül. Budapesten és Pest megyében például jóval több gyerekre jut jóval kevesebb tanár. A fővárosban  van olyan iskola, ahol sok gyerek csak délre jár be, vagy délre már otthon van, mert nem volt elég informatika- és matematikatanár. Más iskolákban pedig az a probléma, hogy nem szaktanárok tartják az órákat. Olyan iskoláról is lehetett tudni, ahol informatikus apuka tartotta az informatikaórát.

A tanárhiány azért fontos, mert mutatja, hogy mit értek el a pedagógusok a korábbi polgári engedetlenségeikkel és tüntetéseikkel. Leginkább azt, hogy a nyakukba kaptak egy szigorúbb törvényt. Emiatt több mint ezer tanár mondott fel tavaly óta. 

Magyarország a világon egyedülálló abban, hogy a belügyminiszter – egy rendőr – felel az oktatásért.

Argentínába látogatott a hétvégén a magyar miniszterelnök. Orbán Viktor az új argentin elnöknek a beiktatási ünnepségén vett rész. Javier Mileit láncfűrészes elnöknek is nevezik, ugyanis a kampányában ezt használta jelképként. Azt akarta jelezni, hogy gyökeresen akar változtatni az országa eddigi működésén, szélsőséges és mindent letaroló döntéseket hozva. 

A beiktatási ünnepségen sok híres és hírhedt országvezető vett részt, például a korábbi brazil elnök is, aki arról is ismert, hogy előszeretettel pusztította az esőerdőket. Ugyancsak megjelent Volodimir Zelenszkij ukrán elnök is, aki először járt Dél-Amerikában. Ő azért jött, hogy támogatást szerezzen országának az oroszokkal szemben. Zelenszkijt az új argentin elnök nagyon szívélyesen, nagy öleléssel fogadta. Orbán Viktor nem kapott ölelést az argentin elnöktől, Zelenszkijtől pedig valószínűleg nem is akart volna, ugyanis nagyon nem támogatja az ukránokat az oroszokkal szembeni harcban. Az ünnepség után Orbán és Zelenszkij néhány szót váltott csak, és nem lehet pontosan tudni, miről beszéltek. 

Fotó: Zookeys

Új élőlényt fedeztek fel Magyarországon. A tizenhat szemű és hat lábú ízeltlábút magyar kutatók találták véletlenül, amikor más rovarokat tanulmányoztak a Kecskemét melletti homokban. Az élőlény viszonylag pici, három milliméteres, narancssárga és fekete csíkokkal a hátán. Amúgy pedig az ugróvillások alosztályába tartozik. Ezek az állatkák messzire ugranak, ha megijednek, így elmenekülhetnek ellenségeik elől. Kapott szép latin nevet is, mostantól a jól csengő Entomobrya arenaria néven lehet majd megtalálni a dokumentumokban. Ha tudsz neki jó magyar nevet, írd meg nekünk!  (rtl.hu)

A Kispolgár mindenkié.

Szeretnénk, ha minden gyerek olvashatna újságot, előfizetés nélkül. Az app ingyenes és reklámmentes. Kérjük, ha teheti, támogassa munkánkat! Köszönjük!

Életeket mentettek a vombatok az ausztrál erdőtűzben

Legalábbis eltűrték, ha az odúikba menekültek a kisebb állatok.

Bezzeg az én időmben!

Régen minden jobb volt? Egy fenét.

Ma ünnepeljük az apukákat!

Itt van az apák napja, énekszó és tánc köszöntse.