Nem mind kerek, ami ufó

Ha azt mondjuk, ufó, már látod is magad előtt a lencse alakú űrhajót, amint baljósan lebeg az égen, vagy épp egy erdei tisztáson sütteti a kupoláját. Pedig van egy másik, elég jól megfigyelt ufófajta: a háromszög alakú.

Ilyen ufókat 1980 óta látnak. Az első észlelések az Egyesült Államokban történtek. A jelentések V vagy háromszög alakú, kivilágított objektumokról szóltak, amelyek hangtalanul lebegtek az éjszakában. Az igazán zavarba ejtő események később, 1989-ben történtek Belgiumban. Több mint harminc különböző szemtanú, illetve csoport jelezte, hogy egy hatalmas, háromszögletű tárgy vonul át lassan az égen. A célt a radarok is észlelték, a belga légierő pedig vadászgépeket indított az azonosítására. A katonai repülők radaron látták ugyan a tárgyat, de szabad szemmel nem találták meg.

Az észlelések éjjel estek meg, így nehéz megállapítani, hogy három valami repült alakzatban, vagy egy óriási gép, aminek a sarkain fények vannak. Ekkor még nem léteztek az olcsó, boltban megvehető drónok.

Hasonló tárgyakat láttak később, a kétezres években amerikai nagyvárosok felett. Tudunk magyarországi észlelésről is, de csak szemtanúk elmondásából, fotó nem készült. A legutóbbi amerikai jelentés tavaly született, épp egy katonai repülőtér közelében.

Éjszakai fotó egy amerikai háromszög-ufóról. Kép: NBC News

Titkos fegyver vagy hallucináció?

A legmegnyugtatóbb magyarázat szerint a dolog kulcsa a pszichológia. Annyi történt, hogy valaki ufót kiáltott, és ezután az emberek bármely három fénybe belelátták az űrhajót. Lehetett az csillag, kötelékben haladó helikopter vagy kisrepülőgép, de ha ők ufót akartak látni, akkor azt láttak.

Aztán az sem kizárt, hogy nagyon is jól látták. Annyit biztosan tudunk, hogy a világ legfejlettebb katonai hatalma, az Egyesült Államok korábban is előállt szokatlan repülőgépekkel. És nem sietett a szövetségesei orrára kötni, miben sántikál. Az első lopakodó bombázó például – amiről itt írtunk részletesen – egészen meglepő alakú gép, már az is furcsa, hogy repülni tud. Az is ismert, hogy nekik volt egy rendkívüli felderítőgépük, amit már leszereltek. De nehéz elhinni, hogy nincs helyette más, jobb kémrepülő. Az ezzel foglalkozó hobbisták körében évtizedek óta kering a pletyka az Aurora nevű gépről, amely a hangsebesség sokszorosával képes haladni, és nincs rakéta, ami utolérné. Mások arról spekulálnak, hogy talán sikerült megvalósítani az antigravitációs hajtóművet, talán egy lezuhant ufóból szerzett tudással. És ez a fura tárgy már így repül. Ezt a repülőeszközt TR-3B Manta néven emlegetik – a hívők.

A lopakodó 15 évvel a megépítése után vált ismertté, egészen odáig titokban tartották. Ha a háromszögletű ufó tényleg kísérleti gép volt, akkor szokatlanul sokáig rejtegetik.

Valójában elég valószínűtlen, hogy igaz legyen a legenda. Az antigravitáció óriási vívmány lenne. Tegyük fel, hogy létezik egy új „ufóhajtómű”, ami egyszerre képes helyben lebegni és rakétasebességgel száguldani. Ráadásul hangtalanul, focipálya méretű gépeket mozgatva. Persze, örülne neki a hadsereg, de nem tarthatná meg örökké. Hiszen ez forradalmi újítás lenne az utas- és teherszállításban, űriparban, az egész gazdaságban. Az ilyen találmányoknak az a sorsuk, hogy megjelennek a civil életben, és valakik meggazdagodnak belőlük. Amit ma nem látunk magunk körül, az valószínűleg nem létezett harmincöt éve sem. Legalábbis földi hatalmak kezében nem.

De azért sosem lehet tudni. Mindig nézz fel, és tartsd szárazon a kamerát!

Kiemelt kép: Pixabay/Placidplace

A Kispolgár mindenkié.

Szeretnénk, ha minden gyerek olvashatna újságot, előfizetés nélkül. Az app ingyenes és reklámmentes. Kérjük, ha teheti, támogassa munkánkat! Köszönjük!

Miért félnek a macskák az uborkától?

Bármennyire is nevetnek rajta a gazdik, a találkozás traumatikus lehet a macskák számára.

Jó reggelt!

Meleg is lesz, melegek is, sőt szivárvány is várható! Vagyis ugorgyán! Meg ufók!

Kidobták Magyar Pétert egy bulihelyről, Orbán Viktor házasodó fotelekről beszélt – híradó

És még: meghosszabbították a hőségriadót, Múzeumok Éjszakája lesz holnap.