Megtartotta idei tusványosi beszédét Orbán Viktor miniszterelnök. Arról, hogy mi ez a Tusványos, ebben a cikkben bővebben is írtunk. Orbán Viktor itt elhangzott előadása általában sokáig témát ad a magyar belpolitikának.
A miniszterelnök a beszédet egy rejtélyes Facebook-üzenettel vezette be, csak annyit posztolt szombat reggel, hogy „DPK”. Ezzel, mint kiderült, a Digitális Polgári Körök megalakítását jelentette be. Szerinte ugyanis a kormánypártokat támogató közösségeket az online térben is meg kell szervezni.
Orbán beszélt arról is, hogy a magyar ellenzéket Brüsszelből, vagyis az Európai Unióból szervezik, pénzelik és irányítják. Azt is mondta, hogy azért nem engedné sem a Tisza Pártot, sem a DK-t kormányra, mert azok Brüsszel útmutatása alapján beengednék Ukrajnát az EU-ba. Ez pedig szerinte azt jelentené, hogy a háború, ami ott zajlik az oroszokkal, megérkezne Európába is. De elmondta az is, hogy a saját méréseik szerint 106 egyéni körzetből 80-at megnyernének, ha most lennének a választások. Viszont ezzel nem lenne elégedett.
A miniszterelnök hosszan fejtegette a világpolitika jelenlegi helyzetét, és elmondta, milyen jelek utalhatnak egy közelgő világháborúra. Szerinte Magyarországnak arra kell felkészülni, hogy ebből kimaradjon. Beszélt arról is, hogy míg Európa nyugati része nem tudta megvédeni magát a migrációtól, addig Közép-Európa igen.
Szóba jött még az is, hogy a keresztény kultúrát védeni kell, erre pedig nagyon veszélyes például az, ha az azonos neműek házasságát elismerik. Orbán Viktor beszélt a már tavaly is emlegetett „magyar nagystratégiáról”, ez pedig nem más, mint az, hogy az ország ismét nagy és gazdag legyen. Azt azért megjegyezte, hogy a nagy itt nem a tényleges méretet, hanem a nagyszerűséget jelenti.