Összecsattant az MKKP és a Tisza, súlyos repülőbaleset történt Washingtonban – híradó

A Kispolgár mobilra készült. Az app ingyenes!

Odaszólt a Kutyapárt a Tisza Pártnak, miután a tiszás képviselők kivonultak a Fővárosi Közgyűlés szerdai üléséről. Egy ponton visszatértek az ülésre, de nem szavaztak, több szavazás is érvénytelen lett miattuk. Az MKKP szerint a képviselők ezzel számos, a város napi működéséhez szükséges döntést is blokkoltak. „Akárhogy is van, kormányváltás ide, kommentelgetés oda, az nem felelős városvezetés, ha bárki megakasztja Budapest működését” – írta a Kutyapárt. Magyar Péter erre azt válaszolta: szerinte az MKKP az, aki rendszeresen elsunnyogja a fontos szavazásokat, „nem szavaztak például a főváros idei költségvetéséről sem, októberben pedig nem ülésezett a pénzügyi bizottság, mert azt nem sikerült összehívni”. (444)

Először műtöttek meg egy gyereket robottechnika segítségével Magyarországon. A pácienst, egy 14 éves kislányt májdaganat miatt műtöttek meg a Semmelweis Egyetem Klinikáján, előtte kemoterápiával kezelték. A beavatkozás utáni nyolcadik napon hazamehetett, és van esély a teljes gyógyulására. A Da Vinci-robottechnikával nagyon precíz beavatkozásokat lehet végezni olyan nehezen elérhető helyeken, ahol hagyományos műtéttel ez nem lehetséges. A műtét alatt a beteggel csak a négy karral rendelkező robot érintkezik. Az orvos pedig nem a beteg mellett áll, hanem a sebészi konzolnál ülve pedálokkal, és egy, a sebészi kéz mozgásait lemásoló rendszerrel irányítja a robotot. A héten már egy második gyereket is sikeresen megműtöttek így a klinikán. (MTI)

A sebészek kezében az irányítás. Fotó: Semmelweis Egyetem

Súlyos repülőgép-szerencsétlenség történt az Egyesült Államokban, a washingtoni Potomac folyó felett. Egy utasszállító repülőgép és egy katonai helikopter ütközött össze a levegőben, előbbin 64, utóbbin 3 ember utazott. Az utasszállító épp készült leszállni a Ronald Reagan repülőtérre, amikor belement egy gyakorlórepülést végző Blackhawk helikopter. A hírek szerint nincs túlélője a balesetnek, amely körül máris rengeteg a kérdés. Úgy tűnik, emberi hiba történhetett, de az is közrejátszhatott, hogy a fent említett repülőtérre nagyon nehéz leszállni. (MTI)

Már tavasszal az űrben lehet Kapu Tibor magyar űrhajós. Kapu az Axiom Space 4-es missziójában vesz részt, aminek az engedélyeit most fogadták el. A négytagú legénység tavasszal indulhat el a SpaceX Dragon fedélzetén a Kennedy Űrközpontból a Nemzetközi Űrállomásra. A parancsnok a NASA egyik korábbi űrhajósa lesz. A tervek szerint a legénység két hetet tölt majd el az űrállomáson, hogy tudományos és ismeretterjesztő munkákat végezzen. A magyar űrprogramról itt írtunk. (Telex/NASA)

Kapu Tibor, Shubhanshu Shukla, Peggy Whitson és Sławosz Uznański-Wiśniewski. Fotó: NASA

Elítélték Nagy Jánost, az Agrárminisztérium korábbi helyettes államtitkárát egy korrupciós ügyben. Hat és fél év börtönt kapott hivatali visszaélés és közokirat-hamisítás miatt. Az ítélet nem jogerős. (Kispolgár)

Botrány van a Moholy-Nagy Művészeti Egyetemen (MOME). Az egyetemi közösség az ellen tiltakozik, hogy a rektor (az egyetem vezetője) más embereket nevezett ki fontos pozíciókra, mint akiket a szenátus és más egyetemi testületek támogattak. A hallgatók szerint a rektor döntései mögött egy kormányközeli ember, Böszörményi-Nagy Gergely áll, aki direkt módon szól bele az egyetem életébe. (444)

Csodás képet közölt a Budakeszi Vadaspark egy téli álomba merült peléről. A pelék nagy mesterei a téli álomnak, még a nevüket is arról kapták. A német „siebenschläfer” (hétalvó) elnevezés arra utal, hogy az állat akár 7 hónapot is átaludhat – októbertől áprilisig! Ilyenkor lelassítja a szívverését és légzését, hogy spóroljon az energiával, mivel télen nem talál elegendő táplálékot. A parkban egyébként néha felébrednek a pelék, mert mindig friss élelem várja őket. De a legtöbbször a levelekkel, mohákkal és szőrrel kibélelt fészkükben szundikálnak. (Budakeszi Vadaspark/Facebook)

A Kispolgár mindenkié.

Szeretnénk, ha minden gyerek olvashatna újságot, előfizetés nélkül. Az app ingyenes és reklámmentes. Kérjük, ha teheti, támogassa munkánkat! Köszönjük!

Földrengés volt Pannonhalmán, két szendvicset kapnak egy napra a mentősök – híradó

És még: elkezdődött a Trump-Putyin találkozó előkészítése.

Az év legbüdösebb időszaka: megint kinyílt a titánbuzogány

A híres növény dögszagot áraszt magából, mégis ezrek kíváncsiak rá.