Ruhákat hajtogatni sokkal bonyolultabb dolog, mint gondolnád

A Kispolgár mobilra készült. Az app ingyenes!

A házimunkát nagyon kevesen szeretik. Biztos ti is álmodoztatok már arról, hogy milyen jó lenne robotokra bízni a takarítást, a mosogatást, vagy a mosott ruhák elpakolását. Persze nagyon gyorsan fejlődik a technológia, és a mérnökök folyamatosan fejlesztik ezeket a robotokat. De egy nemrég Japánban megtartott konferencia után bátran kijelenthetjük, hogy a közeli jövőben még ne számítsatok arra, hogy a ruháitokat egy robot hajtogatja majd össze helyettetek.

A robotokat fejlesztő cégek májusban itt mutatták be, hogy hol tartanak a fejlesztéseikkel. Ezen különböző vetélkedőkön mérhették össze a tudásukat. Ezek egyike az úgynevezett „ruhamanipulációs teszt” volt, amin a csapatoknak különböző ruhadarabokat kellett robotkarokkal megragadni és kihajtogatni. Ez pedig sokkal nagyobb kihívás, mint amilyennek elsőre gondolnád.

Nem mindegy ugyanis, hogy a robot melyik ponton, milyen erővel fogja meg a ruhát. Az sem, hogy azt mennyire nyújtja meg, miközben az anyagnak sem gyűrődnie, sem szakadnia nem szabad. A versenyre a mérnökök hónapokig készültek, idén a feladat egy összehajtogatott póló, egy rövidnadrág és egy törülköző kihajtogatása volt. A cél persze az lenne, hogy a háztartási robot össze is tudja ezeket majd hajtani, de ezt a vetélkedőn egyelőre meg sem próbálták.

A versenyt egyébként évente megrendezik, tavaly még csak sima négyszögletű textilekkel dolgoztak. És látszik a folyamatos fejlődés, de egy jó darabig még biztosan nem lesz otthon ruhahajtogató háztartási robototok. Kivéve, ha a robotot Anyának hívják. (raketa.hu)

A Kispolgár mindenkié.

Szeretnénk, ha minden gyerek olvashatna újságot, előfizetés nélkül. Az app ingyenes és reklámmentes. Kérjük, ha teheti, támogassa munkánkat! Köszönjük!

Ezeréves magból feltámasztottak egy elveszettnek hitt ősi fát

A fát a Biblia is említi, de ezer éve nem látta senki.

Mondunk pár tuti programtippet a nemzeti ünnepre

Kirándulás, múzeumok, fotók, és akár egy kis Halloween már most.