Dánia 2030-tól megadóztatja az állattenyésztőket a teheneik, juhaik és sertéseik által kibocsátott üvegházhatású gázok után.
A globális felmelegedéshez hozzájáruló egyik legerősebb gáz, a metán kibocsátásának egyik fő forrása az állatok bélszele, amit böfögéssel és fingással eresztenek a levegőbe.
Dánia az első ország a világon, amelyik meghozta ezt az intézkedést. Új-Zélandon hasonló törvényt fogadtak el még 2022-ben, de azt végül visszavonták a mezőgazdasági szektor tiltakozása miatt. Dániában a megállapodást hétfőn este kötötte meg a jobbközép kormány a gazdák, a mezőgazdasági ipar és a szakszervezetek képviselőivel.
Az intézkedés célja, hogy Dániában az üvegházhatású gázok kibocsátását 2030-ig 70 százalékkal csökkentsék az 1990-es szinthez képest. Bár a szén-dioxid általában nagyobb figyelmet kap, ha a klímaváltozásról van szó, a szakértők szerint a metán 20 éves időtávlatban mintegy 87-szer több hőt köt meg.
Nemcsak az állatok belei, hanem a hulladéklerakók, valamint az olaj- és a földgázrendszerek is metánt bocsátanak ki. Az ENSZ Környezetvédelmi Programja szerint az ember által okozott metánkibocsátás egyharmadáért az állattenyésztés felel.
A dán adóügyi miniszter szerint egy lépéssel most közelebb kerültek ahhoz, hogy 2045-re klímasemlegessé váljanak. Reméli, hogy más országok is követik majd a példájukat. Mi pedig reméljük, hogy a tehenek nem kapnak bélcsavarodást. (AP)