Vínersnicli, keringő, Mozart, hegyek. Néhány szó, ami biztos sokaknak eszébe jut, amikor nyugati szomszédunkról van szó. De ezek mellett más irányba is megyünk, és olyasmiket is hozunk nektek, amiket nem biztos, hogy tanultok a suliban. Útikönyv sorozatunk új epizódjában a szomszédos Ausztriáról írtunk nektek 10 érdekességet.
Főváros: Bécs
Lakosság: 8,9 millió
Terület: 83 879 km²
1. Innen származik a keringő
Nem véletlenül hívják bécsi keringőnek. Vannak más keringők, mint például az angol keringő is, de azok a bécsi után jöttek létre. A bécsi keringő gyökerei egészen a 12–13. századig nyúlnak vissza, de igazán a 17.században a bécsi külterületeken kapott szárnyra. Ez az a tánc, amit a szalagavatókon is táncolnak a diákok. Németül waltz, és a waltzen szóból származik, ami azt jelenti, hogy forogni, keringeni.
2. Területének 62 százalékát hegyek, erdők borítják

A hegyek pedig nagyrészt az Alpokhoz tartoznak. A legmagasabb pontja Ausztria területén a Großglockner ami 3798 méter magasan helyezkedik el. De közel 700 hegycsúcs van 3000 méter felett.
3. Ausztriából küldték el az első képeslapot
Vagyis akkor még csak levelezőlapot. Pergből küldték Kirchdorfba 1869-ben egy osztrák-magyar postahivatalból. A levelezőlapon egy összejövetel részleteit írták meg. Azon még megy a vita, hogy a képpel, rajzzal is díszített lap, vagyis képeslap mikor jelent meg először, de az 1870-es évektől már biztosan küldték őket.
4. Bécsben van a világ legrégebbi állatkertje

A Schönbrunni Állatkertet 1752-ben alapították, több mint 700 állatfaj található meg benne. A híres Schönbrunni Kastély területén van. Itt éltek a Habsburg császárok, köztük I. Ferenc József és felesége, a magyarok között nagy népszerűségnek örvendő Erzsébet, vagy közismertebb nevén, Sisi. Nem volt a tipikus királyné, aki a háttérbe húzódott. Az 1867-es osztrák–magyar kiegyezésben is nagy szerepet tulajdonítanak neki.
5. Kis ország, sok híresség
Ha klasszikus zenéről van szó, kevés országban született annyi híres zeneszerző, mint itt. Osztrák volt Joseph Haydn, Wolfgang Amadeus Mozart, Ludwig von Beethoven és Johann Strauss is. Gustav Klimt festő, a szecesszió egyik legismertebb képviselője is itt született.
Az akcióhős és volt kormányzó Arnold Schwarzenegger is osztrák, és a világ egyik, ha nem a legismertebb pszichiátere, Sigmund Freud is az Osztrák Birodalomban született, igaz, a mai Csehország területén, Příborban. És Adolf Hitler a német náci birodalom atyja is az Osztrák–Magyar Monarchia területén, Braunau am Innben született. Hitler amúgy festőnek készült, ezért sokéig Bécsben tanult, de nem lett sikeres.
Osztrák sok Nobel-díjas is. Öten kémiában, hárman fizikában, egy a közgazdaságtan területén, heten pedig az orvostudományban jeleskedtek.
6. Itt van a világ legrégebbi étterme
Ez a salzburgi Szent Péter apátságban van, neve St. Peter Stiftskeller. Olyan régóta áll fenn, hogy senki sem tudja, mikortól is pontosan, de az első elérhető feljegyzés 803-ból maradt fent. Egy angol szerzetes írt róla. A legenda úgy tartja, hogy Amerikai felfedezője, Kolumbusz Kristóf is evett itt.
7. A híres bécsi szelet, azaz a wiener schnitzel

A vínersnicli tipikus bécsi étel, 3-4 milliméter vastagságúra klopfolt, borjúhúsból készült panírozott, vagyis rántott hús. Ma már néha pulykahúsból is készítik. Egyébként nem az osztrákok találták ki, hanem az olaszoktól vagy a spanyoloktól érkezett a recept (ezen máig megy a vita), de az ő nemzeti ételük lett.
8. Sok bécsi közlekedési lámpán szerelmespár van

Bécsben több mint 120 közlekedési lámpán egy szerelmespár van a megszokott bábu vagy kör helyett. A bábukon van nő-férfi, de férfi-férfi és nő-nő páros is. Még 2015-ben indult a kezdeményezés, célja pedig az volt, hogy a nyitottságot és elfogadást hirdesse.
9. Itt találták meg Ötzit, az ősembert
A hauslabjochi embert vagy Ötzi, a jégembert itt találták meg az olasz határnál, az Alpokban. Ötzi a világ legrégibb, teljes épségben megmaradt emberi holtteste. Gleccserbe fagyott, így maradhatott meg ennyire épen. Óriási szenzáció volt miután kiderült, hogy Európa legrégebbi, több ezer éves emberi leletére bukkantak. Ötzin az olasz és osztrák hatóságok sokáig marakodtak. Először Ausztriában vizsgálták, később átkerült Dél-Tirolba.
10. A fenntartható energia fellegvára
Ausztriában a villamosenergia 87 százalékát természetes forrásokból veszik, például vízenergiából. Az 1970-es években épített Zwentendorfi atomerőmű az egyetlen atomerőműve, de még a befejezés előtt betiltották az országban az atomenergia használatát. Azóta naperőműként működik.