Több mint öt és fél évet késtek tavaly a vonatok

A Kispolgár mobilra készült. Az app ingyenes!

A Magyar Államvasutak összes járatának késései összeadva öt év nyolc hónapot tettek ki tavaly. Ezt a Telex számolta ki, miután kikérte a MÁV-tól a 2023-as adatokat. A számok természetesen a személyvonatokra vonatkoznak.

A késések egyre nőnek, 2020-hoz viszonyítva 80 százalékkal több volt a kiesett idő, tehát majdnem kétszer annyi. 2017-ben még csak három és fél év volt az összesített késés. Fontos viszont, hogy ezért nemcsak maga a vasúttársaság felelős. Hanem egyszerűen nem jutott elég pénz olyan fejlesztésekre, amelyeknek a hiánya ebben mutatkozik meg.

Ilyen például a sínek és a felsővezetékek szörnyű állapota, a biztosítóberendezés hibái, és az öreg járművek is gyakran elromlanak (vasutasnyelven: fekve maradnak). Az is gyakran előfordul, hogy egy problémából egy csomó másik lesz, mert egy baleset vagy műszaki hiba az összes arra járó vonatot feltartja. (Telex)

(Kiemelt kép: Szabó László / Flickr)

A Kispolgár mindenkié.

Szeretnénk, ha minden gyerek olvashatna újságot, előfizetés nélkül. Az app ingyenes és reklámmentes. Kérjük, ha teheti, támogassa munkánkat! Köszönjük!

Jöhetnek az uniós pénzek, Trump nem lesz jó fiú – híradó

Belőttek egy oviba, de nem történt baj. És egy óriási harcsa!

Bukta az aranyat a tavalyi győztes az idei sirályutánzó bajnokságon

A 11 éves angol fiú, Cooper Wallace a 8 éves húgát, Shelbyt előzte. De a nyertes egy belga srác lett.

Tizenéves fiatalok elképesztő ötletekkel oldanák meg a jövő problémáit

A Megoldások a holnapért nevű verseny győztesei például appot fejlesztettek a halogatás ellen.