Több mint száz híresség tüntet pénteken, megjöttek a bíbicek – híradó

Helyhiányra hivatkozva nem engednek be újságírókat Orbán Viktor szombati évértékelőjére. Mások mellett a HVG, a Telex, a Szabad Európa és a Népszava regisztrációját dobták vissza azzal az indokkal, hogy nem férnek el. Ugyanígy pórul járt néhány külföldi tudósító, köztük a legnagyobb hírügynökségek, a Reuters és az AP munkatársai is. Azt sem tudni még pontosan, hogy mikor fog a miniszterelnök beszélni, de feltételezhetően délután 3-kor lép színpadra a Várkert Bazárban. Orbán Viktor egy héttel azután tart évértékelőt, hogy lemondott Novák Katalin köztársasági elnök. (Népszava)

Orbán Viktor 2023-as évértékelője. Forrás: miniszterelnok.hu

Ha már lemondás, távozó elnök ritkán jár olyan jól, mint Novák Katalin. A magyar törvények a többi európai országhoz képest jóval bőkezűbbek. A volt elnöknek jár majd havi bruttó 4,59 millió forint, amit évente emelnek, hogy ne veszítsen az értékéből. Élethosszig biztosítanak neki szolgálati lakást, amihez egy fős személyzetet és egy három fős titkárságot is kap. A lakás persze nem egy másfél szobás panel, a két éve leköszönő Áder János egy 720 négyzetméteres svábhegyi villát kapott. Novák Katalinnak mostantól nem kell többé fizetnie a kiemelt egészségügyi ellátásért, jár neki autó is, amihez a sofőrt a rendőrség biztosítja. Mindemellett évente kap egy összeget, amit tetszés szerint szétoszthat neki kedves szervezetek közt. Tavaly a volt elnökök 73-73 millió forintot oszthattak szét kedvük szerint. Novák Katalin mostantól élete végéig első osztályon repülhet vagy vonatozhat a hivatalos útjaira, ilyenkor pedig használhatja a kormánytagoknak fenntartott várótermeket. (economix.hu)

Már száznál is több híresség, újságíró és influencer állt a holnapi, Hősök terén megrendezendő demonstráció mellé, mint például Till Attila, Dzsúdló és Istenes Bence is. A listán eredetileg a rapper Curtis is rajta volt, aki utólag azt mondta, hogy visszaéltek a nevével. Elmondása szerint ő sosem írta alá, hogy kiáll a többiek mellett. Ennek ellenkezőjéről viszont Osváth Zsolt influencernek bizonyítékai vannak. Az online tartalomgyártók, köztük Azahriah, Gulyás Márton, Pottyondy Edina a köztársasági elnök botránya után hirdettek tüntetést. Az elnöki kegyelmet ugyanis olyan ember kapta, aki tudott arról, hogy gyerekeket bántalmaznak, mégsem tett értük semmit. A pénteki demonstrációt az áldozatok védelméért, az átláthatóságért, az emberi tisztességért és a társadalmi párbeszédért tartják. (hvg.hu)

New York város beperli a Meta nevű médiacéget a fiatalok mentális egészségének károsodása miatt. Ezt Eric Adams, a város polgármestere jelentette ma be. Elmondta azt is, hogy nemcsak a Facebook és az Instagram tulajdonosával van a probléma, hanem a nagy közösségi oldalakkal általában. Szerinte ezek szándékosan szoktatják rá és teszik függővé a fiatalokat a közösségi média használatára. Ezzel pedig olyan tartalmaknak teszik ki őket, ráadásul tartósan, ami hozzájárulhat a mentális állapotuk romlásához. Az elmúlt hónapokban több iskolai körzetben indítottak pert a gyerekek miatt a nagy médiavállaltok ellen. Mark Zuckerberg, a Meta vezérigazgatója pedig januárban az amerikai szenátus előtt kért elnézést az emberektől a közösségi média gyerekekre kifejtett káros hatásai miatt. (telex.hu)

A februári tavasz meghozta az első költöző madarakat is, ma idén először láttak bíbiceket az országban, egészen pontosan a Somló-hegy környékén. Régebben a bíbic érkezése jeles napnak számított, hiszen a a jó idő érkezését jelezte, azaz a vetés közeledtét. Nagyon szépen csengő régi, népi elnevezései maradtak fenn, úgymint libuc, biboc, bébic, kibic, gébic, klébic, liboc, klibic. A madár elnevezése a hangjából ered, ha költési időben a fészke közelében jár az ember, a feje felett repkedve hangosan kiabálja azt, hogy „bííííbic”. Ezzel próbálja elűzni a betolakodót. (National Geographic)

Bíbic. Forrás: wikipedia

 

A Kispolgár mindenkié.

Szeretnénk, ha minden gyerek olvashatna újságot, előfizetés nélkül. Az app ingyenes és reklámmentes. Kérjük, ha teheti, támogassa munkánkat! Köszönjük!

Miért fontos, hogy határt szabjunk az empátiánknak?

Hiába fontos érzés, magunkra is vigyáznunk kell.

A madarak bebizonyították: kevésbé intelligensek, akik zaklatnak másokat

Ha téged is bántottak már a suliban, akkor most figyelj!