Visszalépett az elnökjelöltségtől Joe Biden

A Kispolgár mobilra készült. Az app ingyenes!

Visszalép az elnökjelöltségtől az Egyesült Államok jelenlegi elnöke, Joe Biden – ezt maga az államfő jelentette be közösségi oldalain. Azt írta, hogy jelenleg az szolgálja hazája és a Demokrata Párt érdekeit, ha visszalép.

Korábban írtunk nektek arról, hogy a 81 éves Biden az utóbbi hónapokban egyre sűrűbben bakizott, kevert össze neveket, országokat, többször zavartan viselkedett. Az ellenfelével, a republikánus jelölt Donald Trumppal tartott tévés vitán is nagyon rosszul szerepelt. Ezért saját pártjából is körülbelül ötvenen kérték, lépjen vissza az elnökválasztási versenyből. Biden eddig azt mondta, akkor lép vissza, ha kiderül, valamilyen egészségügyi gondja van. Arról most nem beszélt, hogy ez állna a döntése mögött, részleteket későbbre ígért.

Kamala Harris (Forrás: Fehér Ház)
Kamala Harris (Forrás: Fehér Ház)

Biden a közleményében azt sorolta, mi mindent ért el elnöki ciklusa alatt és azt is hozzátette, most arra koncentrál, hogy teljesítse elnöki teendőit, amíg a megbízatása tart. A választás november 5-én lesz, az új elnök januárban veszi át a posztot.

Biden egy második posztban arról írt, hogy egyik legjobb döntése volt, hogy Kamala Harrist választotta meg alelnökének és javasolja, hogy ő legyen a demokraták új elnökjelöltje. Erről végleges döntést a párt hoz. (CNN)

A Kispolgár mindenkié.

Szeretnénk, ha minden gyerek olvashatna újságot, előfizetés nélkül. Az app ingyenes és reklámmentes. Kérjük, ha teheti, támogassa munkánkat! Köszönjük!

Előző cikk
Következő cikk

Hiába küldené el az új kormány, Sulyok Tamás maradna köztársasági elnök

Sulyok Tamás május 31-ig kapott időt arra, hogy lemondjon. Utána az új parlament elmozdíthatja a helyéről.

Középkori füzetet találtak egy régi vécében

Nyolcszáz évig rejtőzött a sárban egy különleges kézirat.

Kázmér és Huba

Gyanús szabálykövetés!