Mit jelent, hogy vezet a Tisza Párt?

A Kispolgár mobilra készült. Az app ingyenes!

Tegnapi hír, hogy a legújabb közvélemény-kutatás szerint jelentősen előzi a Fideszt a Tisza Párt. A felmérést az egyik legnagyobb kutatócég, a Medián készítette.

Hogy a közvéleményt hogyan mérik, arról régebben írtunk részletesen.

Az ilyen méréseknél általában telefonon kérdezik az embereket a véleményükről. Hogy a pártok versenye hogyan áll, azt többféleképp is lehet mérni. Szokták számolni a „teljes népességet”, ami annyit jelent, hogy az összes válaszoló közül hányan szeretik egyiket vagy másikat. De közülük mindig egy csomóan csak vonogatják a vállukat, hogy nekik egyik se tetszik. Ebben a kutatásban 24 százalék ilyen.

Forrás: HVG / Medián

Igen ám, de a választás eredményébe csak azok számítanak bele, akik tényleg szavaznak. Ezért mérik külön, mit gondolnak azok, akiknek van kedvenc pártjuk: ők a „választani tudók”. És egy harmadik csoportba tartoznak azok, akik tudnak választani és azt is mondják, hogy el fognak menni a választásra. Ők döntenek majd.

Ebben a csoportban mérték azt, hogy a Fidesz 37, a Tisza pedig 46 százalékon áll. Egy ilyen kutatásnak általában 3 százalék a hibahatára, vagyis ennyit tévedhet valamelyik irányba. Tehát lehet, hogy a különbség csupán 3 százalék, ha a Tiszát felül-, a Fideszt pedig alulmérték. Fordított esetben pedig 12 is lehet.

Ennél a mérésnél fontos, hogy már Orbán Viktor februári évértékelő beszéde után készült. A miniszterelnök ott egy rakás ígérettel állt elő: adócsökkentésekkel, gazdasági növekedéssel. A saját táborát pedig olyasmikkel kényeztette, mint a Pride betiltása. A kutatás azt mutatja, hogy ezek az ígéretek egyelőre nem segítettek a Fideszen.

A választásig viszont – ha a tervezett időben tartják – még több mint egy év van hátra. Addig sok minden történhet. Hibázhat mindkét párt, kipattanhatnak újabb botrányok, és azt sem tudja senki, hogyan alakul a gazdaság, vagyis mennyi pénzük lesz az embereknek. Annyi látszik csak, hogy a Fidesznek szüksége lesz a szerencsére és az igyekezetre, ha meg akarja tartani hatalmát.

A Kispolgár mindenkié.

Szeretnénk, ha minden gyerek olvashatna újságot, előfizetés nélkül. Az app ingyenes és reklámmentes. Kérjük, ha teheti, támogassa munkánkat! Köszönjük!

Nyugodj meg, nem lesz háború!

Választási ijesztgetés folyik, de ne vedd komolyan. Ez egy béna horror. Mi kérünk elnézést!