Minden magyar Ukrajna ellen – vagy mégsem?

A Kispolgár mobilra készült. Az app ingyenes!

A magyar emberek 95 százaléka ellenzi Ukrajna uniós csatlakozását – jelentette be Orbán Viktor. Pénteken zárult le a több mint két hónapos Voks2025 szavazás. Ennek a plakátjait láthattad az utcákon, amint többek között az ukrán elnök, Zelenszkij arcával ijesztgettek.

Orbán szövegével több probléma is van.

A saját bevallása szerint 2 millió 278 ezren szavaztak, ennek egytizede online. A többiek a minden egyes embernek kiküldött postai szavazólapon.

Csakhogy „a magyar emberek” 9 és fél millióan vannak, ebből 7,8 millió választhat, mert a többi még nincs 18 éves. Tehát a bejelentett szám eleve csak a választók 29 százaléka. Ebből igent mondott másfél százalék. Így tehát „a magyar emberek” 27 és fél százaléka, nem egészen egyharmada ellenzi az ukrán EU-csatlakozást.

Ha egyáltalán bármi is igaz az egészből.

Ahogy korábban írtuk, az ilyen „nemzeti konzultációk” a kormány saját akciói. Egy igazi népszavazásnál vagy választásnál az eredményt nemcsak ők számolják.

A választás napján minden szavazó elmegy a lakhelyéhez tartozó szavazóhelyiségbe, ami általában egy iskolában vagy óvodában van. Ott beikszeli, akit akar, és bedobja egy ládába. Ezeket aztán a különböző pártok képviselői együtt nyitják fel, és együtt is számolják meg. A helyi szavazatokat összesítik, és ezekből lesz a végeredmény. Online nem lehet szavazni.

A most lezárult szavazás… egész másképp folyt. A beérkező lapok számát, a rájuk írt válaszokat senki emberfia nem látja a Fidesz emberein kívül. Még az sem biztos, hogy ők megnézik. Hadházy Ákos független képviselő többször is kérelmezte, hogy ellenőrizhesse a konzultációs szavazatokat. De a legtöbb, amit elért, hogy mutattak neki egy csomó dobozt, amibe nem nézhetett bele.

Az internetes szavazás biztosan problémás volt, ott simán akárhányszor is lehetett szavazni egy embernek.

Magyarul a kormány azt mond, amit akar. Vajon ha a Voks2025 kudarc volt, mondjuk csak félmillióan válaszoltak, azt bevallanák? Nem valószínű: nincs rá semmi okuk, és nem tudnak lebukni, ha hazudnak. Pontosan ezért ezeket a lapokat csak azok küldik vissza, akik nagyon hallgatnak a kormányra. Már csak emiatt sem mutatja meg minden magyar véleményét.

Magyar Péter, a Tisza Párt elnöke egyébként azt állítja, hogy körülbelül hatszázezer szavazat érkezett vissza. Ezt állítólag a postától tudja – de persze erre sincs bizonyíték.

Ha már Magyar Péter: a Tisza Párt az év elején lebonyolított egy hasonló véleménygyűjtést, amit úgy hívtak, hogy A Nemzet Hangja. Nekik postára nem volt pénzük, úgyhogy pultoknál és az interneten lehetett szavazni. Ők 1,1 millió szavazatról számoltak be – de ezt sem ellenőrizte senki.

De mi értelme van az egésznek akkor?

Az egyik, hogy az ilyen végeredmények után a kormány újra kijelentheti, hogy övé a többség, ő képviseli „a magyar embereket”.

A másik, hogy még ha sokkal kevesebben is válaszolnak, mint amit mondanak, akkor is értékes felmérés ez nekik. Megtudhatják, hogy hol erősebb és hol gyengébb a pártjuk, mennyire aktívak a szavazóik egyik vagy másik választókerületben. Így a választás előtt oda küldhetnek erősítést, ahol szükséges. Szóval a pártnak ez hasznos tudás – kár, hogy közpénzből csinálják. Egy ilyen akció ugyanis 7-10 milliárd forintunkba kerül.

A Kispolgár mindenkié.

Szeretnénk, ha minden gyerek olvashatna újságot, előfizetés nélkül. Az app ingyenes és reklámmentes. Kérjük, ha teheti, támogassa munkánkat! Köszönjük!

Kázmér és Huba

Varázslatos világ!

Jó reggelt!

Már csak két hét van hátra a szünetből.