Orosz drónok repültek be Lengyelország légterébe

A Kispolgár mobilra készült. Az app ingyenes!

Ma hajnalban húsznál több orosz drón repült be Lengyelország légterébe. Ezeket a lengyel légvédelem lelőtte. Az egyik ilyen drón roncsa egy lakóházba csapódott, de szerencsére nem sérült meg senki. A berepülések miatt egy időre lezártak több lengyel repteret is, a kormány pedig rendkívüli ülést hívott össze. A lengyel miniszterelnök, Donald Tusk szerint szándékos provokáció volt ez az oroszok részéről. Szakértők pedig azt mondták, hogy Oroszország feltehetően azt tesztelte, hogyan működik egy NATO-ország légvédelme. Ez azért is valószínű, mert a drónokban nem volt robbanófej.

A drónok egy részét lelőtték, a műveletben nemcsak lengyel, hanem holland vadászgépek is részt vettek. Ők NATO-szövetségesként erősítik a védelmet.

Az egyik orosz drón maradványa. Fotó: Nexta Polska

A drónok egyébként az oroszokkal szövetséges Fehéroroszország felől érkeztek. Később a fehérorosz védelmi miniszter azt mondta, hogy a drónok véletlenül repültek be a lengyel légtérbe. Sőt, néhányat ők maguk semmisítettek meg. Oroszország pedig azt állítja, hogy a lengyeleknek semmi bizonyítéka nincs arra, hogy tényleg orosz drónok sértették meg a lengyel légteret.

Az eset után néhány órával épp a fehérorosz fővárosból, Minszkből jelentkezett be a magyar külügyminiszter. Szijjártó Péter szerint most van igazán szükség a párbeszédre, Európának békére van szüksége. Reagált Orbán Viktor miniszterelnök is, elfogadhatatlannak nevezte az incidenst. Oroszország felelősségét viszont egyik politikus sem említette.

A kiemelt képen Gerbera típusú orosz harci drónok láthatók, ezeket tavaly óta veti be Oroszország Ukrajna ellen. Kép: Wikipedia

A Kispolgár mindenkié.

Szeretnénk, ha minden gyerek olvashatna újságot, előfizetés nélkül. Az app ingyenes és reklámmentes. Kérjük, ha teheti, támogassa munkánkat! Köszönjük!

Magyar tudósnő nevét véshetik az Eiffel-toronyba

Ullmann Ágnes magyar származású mikrobiológus Marie Curie-vel együtt kerülhet az Eiffel-torony homlokzatára.

Miért nem fagynak oda a madarak az ágakhoz télen?

Különleges hőcserélő rendszer működik azokban a cingár lábakban.