A közvélemény-kutatásokról, és arról, hogy azokat mennyire érdemes figyelembe venni, már írtunk nektek. A Medián nevű közvélemény-kutató a választás előtt négy nappal felmérte, hogy a szavazók véleménye alapján melyik párt hány mandátumra, vagyis képviselői helyre számíthat a Parlamentben.
A választás működését ebben a cikkben magyaráztuk el: hogy hány szavazat hány képviselői helyet – vagyis mandátumot – ér az Országgyűlésben, azt bonyolult matematikai képlettel számolják ki. Végül összesen 199 képviselő jut majd be a választás után, mert ennyi hely van a parlamentben.
A Medián jelezte, hogy a felmérése mindössze becslés, vagyis pontosan nem tudja megjósolni a mandátumok számát.
Ez alapján a közvélemény-kutatócég azt találta, hogy a Tisza Pártnak 138-143 képviselője lehet a Parlamentben. Ez azt jelenti, hogy kétharmados többségre számíthat. Az úgynevezett kétharmad általában a teljes, mindenre feljogosító hatalmat írja le – bővebb infó erről itt.
A Fidesz képviselői a mérés szerint 49-55 helyre számíthatnak. Bejuthat a parlamentbe a Mi Hazánk is, amely 5-6 mandátumra esélyes.

Kiderült még, hogy
- a Tisza Párt továbbra is a fiatalok körében a legerősebb, sőt erősödik. A 30 év alattiak háromnegyede szavazna a Tisza Pártra, de a 30 és 40 év közöttiek 63 százaléka is rájuk voksolna.
- A Fidesz támogatottsága ebben a két korcsoportban mindössze 10, illetve 17 százalék. Egyedül a nyugdíjaskorúak körében van előnyben a Fidesz.
- A diplomások és az érettségivel rendelkezők abszolút többsége a Tiszára szavaz, csak negyedük-ötödük fideszes.
- A szakmunkásképzőt végzetteknél egy kicsivel vezet a Fidesz, a nyolc osztályt vagy kevesebbet végzettek körében viszont már jelentős az előnye.
- Továbbra is igaz, hogy minél nagyobb egy település, annál nagyobb arányban támogatják az ott élők a Tiszát, és minél kisebb, annál népszerűbb a Fidesz.
(HVG/Medián)


