Hatalmas bulival és súlyos fenyegetésekkel vette át a kormányzást a Tisza

A Kispolgár mobilra készült. Az app ingyenes!

Szombaton megalakult az új Országgyűlés, amely miniszterelnökké választotta Magyar Pétert. Erről már tegnap beszámoltunk.

A képviselők eskütétele közben a Parlament előtt óriási tömeg gyűlt össze. Nemcsak a tér telt meg, hanem a környező utcák is, a metrót egy időre le is kellett állítani. Az ünneplők főleg magyar zászlókat hoztak magukkal.

Tízezrek a Parlament előtt

Magyar Péter beszédében azt ígérte, hogy javítani fognak a szolgáltatásokon, vagyis az egészségügyön, a vasúton, és ami nektek legfontosabb: az oktatáson. Az új miniszterelnök különösen nagy bajnak nevezte, hogy ma egy gyerek sorsa sokszor már a születésekor eldől. Vagyis a családja és a lakhelye meghatározza, hogy nem jut jó iskolához, és nem tud előrébb jutni.

A miniszterelnök beszédének legerősebb része viszont az volt, ahol kíméletlen elszámoltatást ígért. Ezt a Tisza Párt már a választás előtt is hangoztatta, de sokan úgy gondolták, hogy ez csak hangulatkeltés. Most kiderült, hogy Magyar nagyon is komolyan gondolja: a korábban elkövetett bűnökért, lopásokért, korrupcióért börtönbe fogja juttatni a felelősöket. Ezért a lehető leghamarabb felállítanak egy új szervezetet: a Nemzeti Vagyonvisszaszerzési és Vagyonvédelmi Hivatalt.

Az elmúlt évtizedekben hatalmas vagyonok keletkeztek a politikához közeli vállalkozóknál és egyes politikusoknál. Általában az történt, hogy a szokásosnál jóval drágábban építettek dolgokat állami vagy uniós pénzből. De előfordult, hogy nem is épült semmi értelmes, csak eltették a pénzt. Ebből elképesztő luxuséletet biztosítottak maguknak, amivel kérkedtek is.

Magyar Péter ezzel hatékony eszközre tesz szert, ami segítheti a kormányzását. Egyrészt nyomás alatt tarthatja a Fideszt, hiszen maga Orbán Viktor és családja is roppant gazdag lett kormányzása alatt. Nem vitás, hogy a Tisza Párt támogatói tapsolni fognak, amikor ismert fideszeseket visznek börtönbe. Másrészt ezek az ügyek elterelik a figyelmet a kormányzás nehézségeiről. Ugyanis jó egészségügyet és iskolát csinálni nem annyira egyszerű feladat, és biztosan lesznek hibák és kudarcok is.

Hegedűs Zsolt leendő egészségügyi miniszter tánca

A Kossuth téren egész este folyt a buli ismert előadókkal, maga az új miniszterelnök is beállt a DJ-pultba zenélni egy időre. A leendő miniszterek rocksztárként táncoltak a Parlament lépcsőjén, majd elvegyültek az ünneplő tömegben. Soha a rendszerváltás óta nem köszöntött ilyen felszabadult ünneplés egyetlen új kormányt sem. A neheze most jön: az ígéretek teljesítése. Mi pedig itt leszünk, és megírjuk, hogyan haladnak vele.

A Kispolgár mindenkié.

Szeretnénk, ha minden gyerek olvashatna újságot, előfizetés nélkül. Az app ingyenes és reklámmentes. Kérjük, ha teheti, támogassa munkánkat! Köszönjük!

Előző cikk
Következő cikk

Holnap köztársasági elnök, holnapután részleges napfogyatkozás – híradó

Továbbá: úszó vaddisznó, eltűnt világháborús gránát, szabálytalan játszóterek.

Mi az a jelnyelv és kik használják?

És minden országban ugyanolyan?