Pride-zászlók a Dunában, lassan elfogy a víz a Velencei-tóból – híradó

A Kispolgár mobilra készült. Az app ingyenes!

Egy hónapon belül távozhat a tisztségéből Sulyok Tamás köztársasági elnök. Magyar Péter miniszterelnök bejelentette, hogy már a jövő héten a parlament elé kerülhet az az alaptörvény-módosítás, ami ezt lehetővé teszi. Amennyiben Sulyok Tamás nem írná alá ezt a törvényt, úgynevezett megfosztási eljárást indítanának ellene. A jogköreit pedig ideiglenesen átadnák az országgyűlés elnökének. Így Sulyok Tamás elmozdítása minden törvényes feltételnek megfelelne.

Sulyok Tamásnak (jobbra) heteken belül mennie kell. Kép: Facebook/Magyar Péter

A Tisztítótűz-művelet keretében a kormány úgy módosítaná az alaptörvényt, hogy egy képviselő legfeljebb 12 éven keresztül kaphatna parlamenti mandátumot. Ez egyben azt is jelentené, hogy a Fidesz-frakció tagjainak jelentős része nem lehetne többé országgyűlési képviselő. Újra bevezetnék a 70 éves felső korhatárt az alkotmánybíróknál is. Ennek alapján a 15 fős alkotmánybíróság 4 tagjának nyugdíjba kéne vonulni, köztük az elnöknek, Polt Péternek is. Magyar Péter azt is bejelentette, hogy hamarosan felállítják a Nemzeti Vagyonvisszaszerzési és Védelmi Hivatalt is.

Annyira kevés víz van a Velencei-tóban, hogy simán keresztül lehet gyalogolni rajta. A Magyar Kerékpárosklub elnöke ezt meg is tette, a sétájáról pedig videót készített. A kalandot viszont másoknak nem ajánlja, mert az iszapban járás rendkívül kimerítő, és „nem is túl gusztusos”. Ráadásul ő GPS-alapú mélységmérést is végzett a séta előtt. A hétvégén rendkívül alacsonyra apadt a tó vízszintje, mindössze 54 centimétert mértek a normális másfél méter helyett. A drasztikus vízhiány miatt idén több strand ki sem fog nyitni a nyáron.

Vasárnap délután egy ismeretlen férfi egyenként leszedte és a Dunába dobta az Erzsébet hídon elhelyezett Pride-zászlókat. Novák Előd, a Mi Hazánk képviselője nyilvánosan üdvözölte az akciót, és felajánlotta, hogy ha az elkövetőt megbírságolják, teljesen átvállalja a büntetés kifizetését. A Budapesti Rendőr-főkapitányság rongálás vétsége miatt indított eljárást ismeretlen tettes ellen.

Valakit nagyon zavartak a szivárványos zászlók. Kép: Facebook/Budapest Városháza

Lemondott a brit miniszterelnök. Keir Starmer nemcsak a brit kormány, hanem a pártja, a Munkáspárt éléről is távozik. A politikust az elmúlt időszakban a kormánya és a saját pártja is többször kritizálta. A népszerűsége pedig a nem éppen rózsás gazdasági helyzet, valamint a bevándorlásellenes zavargások miatt a mélypontra zuhant. III. Károly király tudomásul vette a miniszterelnök döntését, aki addig ügyvezetőként a helyén marad, amíg pártja nem találja meg az utódját.

Betiltaná a kormány a vadállatok szerepeltetését a magyar cirkuszokban. Az erről szóló rendelet-tervezetet az élő környezetért felelős miniszter alkotta meg. Ennek alapján nem lehetne elefántokat, medvéket, majmokat, zsiráfokat, fókákat és nagymacskákat „alkalmazni” a magyar cirkuszokban. A tiltás nem terjed ki a kutyákra, lovakra, tevékre és papagájokra. Magyarország eddig az utolsó olyan közép-európai ország volt, ahol csak részleges volt a vadállatok tiltása. Emiatt a külföldi társulatok ide menekítették az állataikat a szigorúbb uniós szabályok elől. A korábban jogszerűen megszerzett állatok azért életük végéig a tulajdonosaiknál maradhatnak. Csak épp dolgoztatni, mutatványokra kényszeríteni nem lehetne őket többet.

Ha megszavazzák a rendeletet, ezek az állatok nem léphetnek fel többé. Kép: Richter Cirkusz

A héten folytatódik a kánikula. Hétfőn és kedden általában 30 és 35 Celsius-fok között alakul a csúcshőmérséklet, míg a hét végén már jellemzően 33-38 fok várható a legmelegebb órákban. A meleget leginkább úgy lehet elviselni, ahogy a Debreceni Állatkert nemrég született kapibarái teszik. Te is tégy úgy, mint egy kapibara.

Heverésznek. Kép: Facebook/Zoo Debrecen

A Kispolgár mindenkié.

Szeretnénk, ha minden gyerek olvashatna újságot, előfizetés nélkül. Az app ingyenes és reklámmentes. Kérjük, ha teheti, támogassa munkánkat! Köszönjük!

Megalkották az Addams Familyből ismert Izé robotváltozatát

Egy svájci kutatócsoport különleges szerkezetet készített, amely az ujjait használja lábak helyett.

Jó reggelt!

Hegyek között, völgyek között zakatol a vonat!

Sok a munkanélküli, fogy a magyar, és még a mohát is lopják – híradó

Viszont újra itt a Kutatók éjszakája, és hat cuki pampanyúl.