Korábban írtunk arról, hogy a rendszerváltás előtt, a szocialista Magyarországon egy csomó minden nem volt, ami ma magától értetődő. Nemcsak mobiltelefon, de tévéműsor se mindennap. És ennyiféle édesség, chips és más finomság sem várt a boltokban. De volt valami, ami ma már ritkaság: a csokis kockasajt.
Hogy ma ezzel nem találkozol, az nem nagy csoda. Ugyan ki akarna csokis mackósajtot enni? Ezt a kettőt nem szoktuk összekeverni, és igazából akkor sem azért született meg, mert gyerekek tömegei követelték. Hogy miért csinálták meg mégis, az izgalmas történet egy régi világból.
Ma a magyar vagy lengyel áru akadálytalanul vihető ki a francia vagy olasz boltokba, de akkor ez nem így ment. Kelet és Nyugat keveset kereskedett, de élelmiszert azért vettek tőlünk, ami fontos pénzforrás volt. Különösen sok tejet adtunk el Nyugatra. Csakhogy az 1960-as évek végére Nyugat-Európában nagyon fellendült a tejipar, és nem vásároltak többet. Magyarország pedig itt állt egy csomó tehénnel, és nem volt hova tenni a tejet. A magyar vezetés elhatározta, hogy megpróbálja rászoktatni a magyarokat a tejtermékekre, mert amúgy nem sokat fogyasztottak.
Ennek egyik útja az iskolatej-program volt. A másik pedig a kockasajt. Pontosabban a kördobozban árult kis sajtfalatok, amelyek közül legismertebb a szomorú sorsú Medve. Mivel ezek az ömlesztett sajtok egy pépből készülnek, szinte bármit beléjük lehet keverni. És kevertek is! Egymás után jelentek meg a sonkás, téliszalámis, paprikás, gombás és uborkás sajtok, de csokit azért még nem tettek bele. Ehhez egy másik kényszer vezetett.
A tejválsággal egy időben sikerült eladni egy rakás magyar árut az afrikai Ghánának. Ipari berendezéseket, csavart, cipőt és gyógyszert. Csakhogy a koldusszegény Ghána ezért nem pénzzel fizetett, hanem lényegében egyetlen termékével: kakaóbabbal. Hatalmas mennyiségű kakaó érkezett az országba. Ennek egy részéből persze csoki lett, de így is maradt rengeteg. És valakinek a fejében megszületett az ötlet: legyen ebből is kockasajt!
A kísérleti terméket óvodásokon tesztelték, és bár a gyerekek többsége nem volt lelkes, a gyártás beindult. Mivel akkoriban minden újdonság érdekesnek számított, kezdetben sok szülő vitt haza a Mese sajtból. Aztán idővel rájöttek, hogy a gyerekek is inkább külön ennék a sajtot és a csokit, nem egyben. Ennek ellenére a Mese sajtot a nyolcvanas évek végéig gyártották. Valami okból a címkére nem mesefigurákat nyomtattak, hanem régi autók rajzait. Azóta sem sokan sírják vissza, de sokan emlékeznek rá.
Ezért különböző vállalkozások időként próbálkoznak vele, és újra kutyulnak valami hasonlót. Persze ezek már új receptek, nem az eredetivel azonosak. Körülbelül egy hónapja tűnt fel érdekességként megint, de eddig mindig rövid életűek voltak a kísérletek.
A tej és a csoki házasítása egy másik receptben viszont fényesen sikerült. Ez volt az orosz mintára kifejlesztett Túró Rudi. De az már egy másik történet.
(A Tó-retró és Retrogasztro blogok nyomán)
