Ha te is érzed a nyomást, hogy óriási vigyorral a képeden mászkálj, hiszen nemsokára itt a karácsony, az év legszebb és legjobb időszaka, mégsem bújsz ki a bőrödből a halászlé és bejgli gondolatára — nem vagy egyedül. Sok szempontból lehet nyomasztó a karácsony, legyen szó ajándékvásárlásról, nehéz családi körülményekről, családon belüli feszültségekről, vagy barátoktól való távolléttől.
Mutatjuk, hogy egy felmérés szerint mik a leggyakoribb stresszokozók az ünnepi időszakban.
1. Nyomás
Amikor besokallunk. Mentálisan, érzelmileg, lelkileg. Úgy érezzük, túl sok mindent kellene csinálnunk, túl sok felé kellene megfelelnünk, és egyszerűen nem tudunk vele mit kezdeni. Ez sokféleképpen nyilvánulhat meg: pánikolásban, túlérzékenységben, feledékenységben, koncentrációs zavarban vagy egyszerűen lefagyásban.
Hogyan lehet túllendülni rajta?
– Határozzuk meg, hogy van-e olyan felesleges teendő, amit akár ki is hagyhatunk, vagy ráér karácsony után intézni. És azt engedjük is el.
– Határszabások: nem fogunk tudni mindenkivel találkozni, lehet a jövő év elején is pótolni beszélgetéseket. Vagy össze lehet kötni teendőkkel, például ajándékvásárlással vagy készítéssel a beszélgetést.
– Ne legyünk maximalisták: néha az elég jó is jó, nem kell mindennek tökéletesnek lennie.
– Amikor úgy érzed, besokalltál, vagy valamit elrontottál, beszélj magaddal úgy, mintha a barátod lennél. Tedd fel magadnak a kérdést: „Ha az egyik barátod fordulna hozzád ilyen problémával, mit mondanál neki?”
2. Erőltetett örömködés
Tök normális, ha van olyan része az ünnepnek, amihez van kedved, máshoz viszont kevésbé. Vagy olyan családtagok, akikkel megérted magad, míg másokkal nem.
Ezt nyugodtan lehet kommunikálni, elmondani a szülőknek, nevelőknek, mi az, amiből nagyobb részt vennél ki, és mi az, amihez nagyon nincs kedved. Meg lehet próbálni beszélgetéssel közös nevezőre jutni, és olyan megoldást találni, ami mindenkinek megfelel.
3. Magány
Ha a családod és a karácsonyi programotok nem olyan „tökéletes”, mint látszólag másé (garantáljuk, hogy – más és más mértékben – senkié sem az, de a közösségi oldalak elég csalókák tudnak lenni), vagy hiányoznak a barátaid, könnyen magányosnak érezheted magadat az ünnepek alatt.
Ahogy a digitális detoxról szóló cikkünkben írtuk, nem kell teljesen elvágnod magadat a barátaidtól, és megoszthatod velük is az érzéseidet, történéseket. Ha a szüleiddel/nevelőiddel jó a kapcsolatod, akár nekik is elmondhatod, hogy milyen kétségeid vannak. Például, ha azt látod, túltolják a karácsonyi stresszelést, kedvesen felhívhatod rá a figyelmüket, hogy milyen hatással van ez rád, és esetleg felajánlhatod a segítségedet abban, amiben tudod.
És adj egy esélyt egy kis családi társasnak, vagy most, hogy jut rá idő, beszélgess a jófej rokonokkal a családotok történetéről, jó időtöltés is kisülhet belőle.
4. Gyász
A gyász az egyik legösszetettebb érzés, és reméljük, még nem kellett átélned. Ha mégis, akkor tudnod kell, hogy teljesen normális, ha ilyenkor az ünnepek kifejezett triggerként működnek és még jobban lehúznak. Hogyan is lehetne teljes szívvel örömködni, amikor az életünk egy fontos szereplője már nincs itt?
Engedd meg magadnak az érzést, hogy idén nem várod az ünnepet, sőt, szeretnél túlesni rajta, és nem lesz olyan, mint tavaly vagy azelőtt. A szeretteidnek is elmondhatod a félelmedet, és megkérheted őket, hogy legyenek tekintettel az érzéseidre, ne vegyék személyes sértésnek, de minden bizonnyal hullámzó lesz a kedved a napokban. Ha tudod, hogy mi az, ami segít, mindenképp mondd el nekik, hogy ők is tudják, mivel tehetik neked könnyebbé ezt az időszakot. (Psychology Today, Psychcompany)
Ha úgy érzed, szívesen beszélgetnél valakivel, de nincs kivel, hívd a Kék vonal Gyermekkrízis Alapítványt ingyenesen, bármikor a 116-111-es számon.