A parlament elé került a magyar állampolgárság felfüggesztéséről szóló fideszes törvényjavaslat. Ez lehetővé tenné, hogy határozott időre felfüggesszék azoknak az állampolgárságát, akik valamilyen módon „veszélyt jelentenek Magyarország köz- és nemzetbiztonságára”. Ezt akkor tehetnék meg, ha az illető más ország állampolgárságával is rendelkezik. A törvény alapján 72 órán belül ki lehet toloncolni az országból azt, aki „Magyarországon idegen hatalom vagy idegen szervezet érdekében tevékenykedik, idegen hatalom vagy idegen szervezet céljait valósítja meg.” Azt nem részletezi a törvény, hogy ez pontosan mit jelent. (nepszava.hu)
Visszaéltek a Nobel-díjas tudós, Karikó Katalin nevével és arcképével. Az elismert kutató szerint olyan álinterjúk jelentek meg vele a neten, amiben a csalók orvosként és az emésztőrendszeri betegségek szakértőjeként hivatkoznak rá. Karikó Katalin ezért kénytelen volt közleményt kiadni, amiben azt írja: sosem nyiltkozott sem székrekedésről, sem körömgombáról, sem pedig gerincfájdalmak elleni módszerekről. A közleményét azzal zárja, hogy azt javasolja, mindenki fokozott óvatossággal olvassa a neten keringő tartalmakat, mert ezek egy része álhír. Arról mi is írtunk korábban, hogy milyen módon hamisítanak híreket csalók, erről itt és itt olvashattok. (444.hu)

Az előzetes tervekkel ellentétben nem ma este, hanem holnap érkezik hivatalos látogatásra Budapestre Benjamin Netanjahu izraeli miniszterelnök. Bár a Nemzetközi Büntetőbíróság (ICC) még tavaly kiadott Netanjahu ellen egy elfogatóparancsot, nálunk nem kell attól tartania, hogy letartóztatják. Ennek az az oka, hogy Magyarország nem hirdette ki az ICC erről szóló határozatát. Az izraeli kormányfő látogatása alatt számos közlekedési korlátozás lép életbe a fővárosban. Közben Izrael folytatja a Hamász ellen megindított háborút a gázai övezetben. (bloomberg.com)

Mészáros Lőrinc kedvenc borásza 4 milliárd forintért vásárolt luxusvillát a francia riviérán. A borászhoz köthető céget mindössze ezer euró, vagyis 400 ezer forint tőkével alapították, így felmerül a kérdés, hogy miből futotta a luxusingatlanra. Érdekes egybeesés, hogy az elmúlt egy évben a villa környékén összesen 21 alkalommal szálltak le Mészáros Lőrinchez köthető magánrepülőgépek. Tegnap mi is megírtuk, hogy a világ 1015. leggazdagabb embere lett Mészáros Lőrinc a Forbes magazin listája szerint. A vagyona 3,6 milliárd dollárra, vagyis 1330 milliárd forintra becsülik, ami az előző évi érték duplája. (24.hu)

Tegnap este ismét elfoglaltak négy fővárosi hidat azok a tüntetők, akik a Pride-törvény, azaz a gyülekezési jog korlátozása ellen tiltakoztak. A Hadházy Ákos független képviselő által szervezett demonstráción több ezer ember vett részt. A képviselő azt üzente ma a Facebookon, hogy jövő keddre újabb tüntetést szervez. Az autósoktól türelmet kér, de szerinte „minél hamarabb érjük el a kritikus tömeggel a célunkat, annál hamarabb végzünk”. (Facebook)

Bíróság elé állították, és 2 év próbaidőre ítélték azt a 16 éves budapesti lányt, aki februárban két gyerekotthonban csinált bombariadót. A lányt közveszéllyel való fenyegetésben találták bűnösnek. A próbaidő alatt a lány egy pártfogó felügyelete alatt áll majd. Január végén számos iskolában idézett elő bombariadókat valaki, azóta pedig többször is előfordult, hogy több iskolát egyszerre fenyegetettek meg. Szerencsére valós veszély sehol sem volt. Arról mi is írtunk nektek, hogy miért óriási butaság bombával fenyegetni az iskolákat. (hvg.hu)
Elhunyt Val Kilmer amerikai színész, akit a legtöbben a Mindörökké Batman és a Top Gun filmekből ismernek. A legfontosabb alakítását viszont a rocksztár, Jim Morrison életét feldolgozó filmben, a The Doors-ban nyújtotta. A színész életéről 2021-ben dokumentumfilm is készült, amit a cannes-i filmfesztiválon mutattak be. Val Kilmer 65 évet élt. (nytimes.com)

A több településen terjedő, állatokra veszélyes száj- és körömfájásjárvány miatt korlátozásokat vezettek be a Fővárosi Állat- és Növénykertben. Az ott található 730 fajból 540 fogékony lehet a betegségre, ilyenek például a marhafélék mellett az elefántok és a tapírok is. Az állatkert úgy döntött, hogy nem zár be ugyan, de az állatsimogató most nem működik, a gazdasági bejáraton pedig csak fertőtlenítés után engednek be autókat. A járvány egyelőre Győr-Moson-Sopron megyében jelent csak meg, de az ezt okozó vírust a szél több kilométerre is el tudja vinni. A győri állatkertet ezért már korábban lezárták a látogatók elől. (Fővárosi Állat- és Növénykert)
Autista gyerekek rajzait kommentelték oda számos magyar politikus, párt és újság közösségi médiás posztjaihoz egy kampány kapcsán. Mások mellett Orbán Viktor miniszterelnök, Magyar Péter, a Tisza Párt elnöke, Szijjártó Péter külügyminiszter és Karácsony Gergely főpolgármester oldalain jelentek meg a rajzok. Ahogy mi is írtuk, ma van az autizmus világnapja. A kampányban arra szeretnék felhívni a figyelmet, hogy a kutatások szerint minden 36. gyerek érintett, sokan közülük folyamatos gondozásra szorulnak. Ennek ellenére nem foglalkoznak velük a döntéshozók. A mai kampányban erre a láthatatlan tömegre akarták felhívni a figyelmet a Autism Europe és a Mars Alapítvány segítségével. (Kispolgár)