Az év albumáért járó Grammy negyedszer is Taylor Swifté

A Kispolgár mobilra készült. Az app ingyenes!

Történelminek is nevezhető a tegnap esti 66. Grammy-gála. Azért volt különleges a Los Angelesben megrendezett díjátadó, mert a kiemelt kategóriákat szinte kizárólag nők nyerték. Az év albuma Taylor Swifté lett, aki negyedszer nyerte meg ezt az elismerést. Ez pedig rekordnak számít a Grammy-díjak történetében.

Nem csoda, hogy Swift nyert a Midnights című lemezzel, hiszen a rajta szereplő összes dal bekerült az amerikai slágerlisták első 15 helyezettje közé. Swift a díjátadón azt is bejelentette, hogy készül az új albuma is. Az erről szóló Instagram-bejegyzését 2 óra alatt közel 9 millióan lájkolták. Hogy miért hever a világ Taylor Swift lábai előtt, arról ebben a cikkben írtunk hosszabban.

A Barbie-film két híres betétdala közül Billie Eilish-é nyerte el a díjat, Dua Lipa ezúttal alulmaradt. Ezzel Eilish sorrendben a kilencedik Grammy-díját vehette át. Miley Cyrusé lett az év popzenei előadása és az év felvétele is, a legjobb új előadó Victoria Monét lett. A legjobb filmzene kategóriában az Oppenheimer nyert.

A gála egyik furcsa jelenete volt, hogy miután nyert három Grammy-t, a rapper Killer Mike-ot bilincsben vitték el a rendőrök a helyszínről. Állítólag azért, mert összeverekedett az egyik biztonsági őrrel. (telex.hu)

Legjobb popalbum: Midnights – Taylor Swift

Az év felvétele: Miley Cyrus – Flowers

Az év dala: Billie Eilish – What Was I Made For?

Legjobb új előadó: Victoria Monét

Legjobb szóló popénekes előadás: Miley Cyrus – Flowers

Legjobb popduó vagy -együttes előadás: SZA & Phoebe Bridgers – Ghost in the Machine

Legjobb rockalbum: Paramore – This Is Why

Legjobb alternatív zenei album: The Record – Boygenius

Legjobb R&B-előadás: ICU – Coco Jones

Legjobb progresszív R&B-album: SOS – SZA

Legjobb rapalbum: Killer Mike – Michael

Legjobb eredeti filmzene: Oppenheimer – Ludwig Göransson

A Kispolgár mindenkié.

Szeretnénk, ha minden gyerek olvashatna újságot, előfizetés nélkül. Az app ingyenes és reklámmentes. Kérjük, ha teheti, támogassa munkánkat! Köszönjük!

Kázmér és Huba

És az áruló testbeszéd!

Jó reggelt!

Szívószál-hírek!

Lemondott a román elnök, nagyot ment az Eagles a Super Bowlon – híradó

És még: újabb bombafenyegetések voltak, belefojtották a dalt Ed Sheeranbe.