2024 karácsonyán többféle tenger alatti kábel megsérült Finnország és Észtország közelében. A finn hatóságok szerint egy olajszállító hajó horgonya okozta a bajt. Az eset azért is keltett nagy figyelmet, mert felmerült, hogy nem sima baleset történt. De erről majd később.
De mégis miért olyan fontos néhány kábel a tenger fenekén? Azért, mert a világ internetes kapcsolatainak nagy része ezektől függ.
Bár a „felhőbe” mentünk, amit persze nem kell szó szerint venni, az internetünk nem feltétlenül a magasból, hanem sokszor éppen a mélyből jön. Egészen pontosan a tengerek és óceánok fenekén húzódó, több mint másfél millió kilométernyi kommunikációs kábelből.
Ezeken keresztül zajlik a világ adatforgalmának több mint 99 százaléka. Vagyis a Wi-Fi, a vezeték nélküli internet sem teljesen vezeték nélküli a valóságban.
Miért nem elég a műhold?
A műholdakat is használjuk persze, de főleg ott, ahová nehéz vezetékeket építeni. A kábelek ugyanis sokkal több adatot tudnak továbbítani, általában kisebb késéssel és gazdaságosabban.
Ha például egy Amerikában élő barátodnak írsz chaten vagy egy videojátékban, az üzenetednek valahogy át kell jutnia az Atlanti-óceánon. Nagy eséllyel egy víz alatti optikai kábel segítségével teszi meg az út egy részét.
Az optikai kábelben hajszálvékony üvegszálak futnak, amik fényjelekkel továbbítják az információt. Rettentő gyorsan lehet rajtuk adatokat küldeni, és az elektromágneses zavarokra sem érzékenyek úgy, mint a hagyományos elektromos vezetékek. Ráadásul a szálak piszok vékonyak és könnyűek.
A kábel körül viszont több védőréteg is van, így a mélytengeri szakaszokon kábé olyan vastag az egész cucc, mint egy slag. A partok közelében ennél jóval vastagabb, erősebben védett kábeleket is használnak.
És akkor mi van a felhővel? Azzal, ahová a doksikat, fotókat, videókat mentjük? Hát az sem egy tárhely az égen, hanem sok-sok számítógép és adatközpont, amik szintén kábeleken keresztül kapcsolódnak egymáshoz.
A tenger alatti kábelek nem újak
Ha azt gondolnád, hogy az internettel kerültek először kábelek a tengerekbe, tévedsz. Már 1858-ban sikerült távírókábellel összekötni Európát és Amerikát.
A táviratok rövid, elektromos jelekkel továbbított üzenetek voltak. A kábel segítségével percek alatt eljuthattak a másik kontinensre. Ez óriási előrelépés volt ahhoz képest, hogy korábban egy üzenetnek hajóval akár hetekig kellett utaznia az óceánon, aztán még a szárazföldön is tovább kellett szállítani lovaskocsival.
Az első kábel azonban hamar csődöt mondott. Az első igazán tartós távírókapcsolatot 1866-ban sikerült csak létrehozni.
A mai optikai kábelek persze egészen mások. A TeleGeography kutatócég adatai szerint a világ működő tenger alatti kommunikációs hálózata több mint másfél millió kilométer hosszú. Ha ezt a rengeteg vezetéket egymás után raknánk, legalább 37-szer körbeérné a Földet az Egyenlítő mentén.
A kábeleket speciális hajók fektetik le. A partok közelében gyakran a tengerfenék alá temetik őket, a mély óceánban viszont sokszor egyszerűen a fenéken fekszenek.
A védett kábelek sem sérthetetlenek. Évente nagyjából 200 alkalommal hibásodnak meg világszerte, és az esetek több mint 80 százalékában halászhajók vagy hajóhorgonyok okozzák a sérüléseket.
Persze földrengések és tenger alatti földcsuszamlások is megrongálhatják őket.
Ilyenkor javítóhajók indulnak a helyszínre. Felhozzák a sérült kábelszakaszt, majd kijavítják vagy kicserélik. Ez nem feltétlenül gyors meló, akár hetekig is eltarthat.
Szerencsére a legtöbb országot több vezeték köti össze az külvilággal. Így ha az egyik kiesik, az adatforgalmat gyakran át lehet irányítani egy másikra. De azokban az országokban, amikhez csak kevés kábel fut, egyetlen hiba is komoly leállást okozhat.
Kábelvagdosás a háborúkban?
És akkor kanyarodjunk vissza a karácsonyi kábelsérüléshez.
A finn hatóságok az Eagle S nevű olajszállító tartályhajót kezdték vizsgálni, ami orosz olajat szállított. A nyomozás szerint a hajó több kilométeren át húzhatta a horgonyát a tengerfenéken, és ezzel öt vezetéket rongált meg.
A hajót az orosz árnyékflottához sorolták. Az árnyékflottában olyan hajók vannak, amiknek a tulajdonosait nehezen lehet azonosítani, és amik (többek között) az orosz olaj vásárlására vonatkozó nemzetközi szankciókat (tiltásokat) próbálják megkerülni.
Azt viszont nehéz bizonyítani, hogy az orosz állam (vagyis Vlagyimir Putyin) utasítására történt volna szándékos rongálás.
Az orosz–ukrán háború kezdete óta mindenesetre az európai országok extra figyelmet fordítanak a tenger alatti vezetékek biztonságára. Nem véletlenül. A kábelektől nemcsak a közösségi oldalak és a videók működése függ, hanem bankok, kórházak, vállalatok és állami intézmények kapcsolatai is.
Kinek a tulajdona ez a rengeteg kábel?
Sok-sok techóriásé. Korábban főleg a távközlési cégek építették a vezetékeket, ma viszont a Google, a Meta, a Microsoft és az Amazon is komoly összegeket fektet beléjük.
Így aztán az internet működése nemcsak technológiai, hanem gazdasági és politikai kérdés is.
Ami pedig az egészben talán a legfurcsább: miközben az internetet láthatatlan, mindenhol jelen lévő dolognak hisszük, valójában nagyon is kézzelfogható eszközöktől függ.
Forrás: Kispolgár/ Reuters/ Telegeography
